FILMEZZUNK.HU
A bivalyerős Arnold Schwarzenegger 10 legnagyszerűbb filmje

“Mindenki egy idióta, aki nem visel maszkot!” – Schwarzi durván kiakadt a vírustagadókra

808

“Mindenki egy idióta, aki nem visel maszkot!” – Schwarzi durván kiakadt a vírustagadókra

Ha azt hittük, hogy az oltások beadatásával véget vethetünk a járványnak, hát tévedtünk, legalábbis a delta-variáns terjedéséről szóló hírek ezt sugallják. A filmszakmában már meg is tették a biztonsági intézkedéseket annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő az, ami 2020-ban, hogy hosszú időre le kellett állítani a forgatásokat. Sean Penn és Sharon Stone is radikális intézkedéseket sürgettek, azaz a kötelező oltás bevezetését javasolták, Arnold Schwarzenegger pedig egy friss interjúban intézett kemény szavakat azoknak, akik félvállról veszik a járványt.

Arnold Schwarzenegger saját maga osztotta meg az interjúrészletet (eredetiben alább visszanézhető), amelyben a jelenlegi járványhelyzetet és a vírussal kapcsolatos tévhiteket, téves információkat kommentálta. Az egykori politikus és sztár elsősorban azoknak intézte a kemény szavait, akik úgy érzik, a járványügyi korlátozások a személyes, alkotmányos szabadságukat sértik. Ezért is fogalmazott ilyen határozottan és indulatosan:

“Mindenki legyen tisztában azzal, hogy igen is itt van velünk egy vírus, amely embereket öl meg, és az egyetlen módja annak, hogy megakadályozzuk a terjedését az, hogy beadatjuk az oltást, viseljük a maszkokat, tartjuk a megfelelő távolságot, rendszeresen mosunk kezet, és nem örökké csak azon mérgelődünk, hogy úgymond ‘Korlátozzák a szabadságomat’. Nem, b*sszátok meg a szabadságotokat! Azért mondom ezt, mert a szabadság felelősséget és kötelességeket is jelent. Nem szajkózhatja azt az ember, hogy ‘Nekem márpedig jogom van X-hez, Y-hoz és Z-hez’, ha befolyással van mások életére; ebben az esetben ennek súlya van. Ez nem sokban különbözik a közlekedési lámpától: azért használunk lámpákat, hogy megelőzzük a halálos kimenetelű baleseteket. […] Úgyhogy nem mondhatják az emberek, hogy ‘Nekem aztán ne parancsolja meg senki, hogy megálljak a pirosnál’. Aztán áthajt rajta az illető, megöl valakit, és az az ő hibája lesz.”

– mondta, majd így folytatta:

“Ugyanez a helyzet a vírussal, nem tehetjük meg, hogy nem viselünk maszkot, mert a kilégzéssel megfertőzhetünk valakit, az megbetegedhet, és lehet, hogy meg is hal. Ezért kell ebben az ügyben mindannyiunknak együttműködni. […] Nem szabad örökké azt fújnunk, hogy ‘Az elveim szerint ez egy szabad ország, és jogom van nem viselni a maszkot.’ Ja, mindenkinek joga van nem viselni a maszkot. De tudjátok mit? Idióták vagytok, ha nem viseltek maszkot! […] Nem akarok senkit sem gonoszként beállítani, csak azt szeretném, ha mind együtt dolgoznánk ezen az ügyön. Hagyjuk a marakodást, mert itt ez a vírus, és jobb, ha beoltatjuk magunkat, és viseljük a maszkot!”

Ha maga a Terminátor mondja ezeket, akkor bizony nem érdemes ellenkezni vele! Vagy? Schwarzenegger egyébként soha nem fogta vissza magát ilyen ügyekben, az év elején, a Capitolium ostroma után például nem kevésbé kemény szavakkal kommentálta az esetet. Ő maga amúgy ha valójában nem is, de a Kung Fury 2-ben elnök lesz.

Emlékszel rá? Így néz ki napjainkban a Terminátor egykori bombázója, Linda Hamilton

(Forrás IGN Magyarország)


Article Tags: · · ·