FILMEZZUNK.HU
Magyarországon jár éppen Arnold Schwarzenegger

Magyarországon jár éppen Arnold Schwarzenegger

1291

Magyarországon jár éppen Arnold Schwarzenegger

Vasárnap délután bezsongtak a hazai Schwarzenegger-rajongók, a legendát ugyanis a Széchenyi téren látták kávézgatni. A találgatások rögtön megkezdődtek, miért is érkezhetett a fővárosba: talán filmet forgat? Tárgyalni jött? Mint kiderült, érkezésének célja sokkal egyszerűbb, de annál szívhez szólóbb.

Magyarországon jár éppen Arnold Schwarzenegger

Schwarzi és jó barátja, Szedlacskó Ádám

Arnold Schwarzenegger egy kedves barátját, Szedlacskó Ádámot látogatta meg. A Flex Gym tulajdonosa az Indexnek elárulta, hogy ő és a színész-testépítő együtt érkeztek Németországból, mindezt pedig akkora titokban tartotta barátja kedvéért, hogy még az édesanyjának sem számolt be róla. Érkezésük óta ezerrel mennek a közös programozások, amelyekről nem győznek lesifotókat lőni az őket elcsípő rajongók. A teremtulajdonos elmondta, hogy már gyerekként is példaképként tekintett a testépítő legendára, 12 éves korában olvasta Utam a csúcsra című könyvét, amelyből ihletet merített az edzéshez. 2010-ben megnyitotta saját edzőtermét, kivételes módon pedig abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy nemcsak találkozhatott gyerekkori példaképével, de szoros barátságot is kötött vele.

“2015-ben találkoztunk először Arnolddal egy szemináriumon. Én voltam az első a neve hallatán, aki támogatta az eseményt. A sofőrje is én voltam, ekkor kezdtünk el németül beszélgetni, aztán abban maradtunk, hogy amikor Budapesten elkezdi forgatni az új Terminátor-filmet, összefutunk. Ez így is lett, ekkor alakult ki köztünk igazán szoros barátság.”

– mondta Szedlacskó Ádám, hozzátéve, hogy kedvenc időtöltéseik közé tartozik az edzés és a sakk, utóbbira mindennap szakítanak időt FaceTime segítségével. Napi két órát játszanak.

“Arnold hozzám érkezett. Nem igaz, hogy filmet forgatni jött, vagy Orbán Viktorral tárgyalni.”

– szögezte le a Flex Gym tulajdonosa. Fontosnak tartotta továbbá megjegyezni, hogy Schwarzenegger programtervét nem oszthatja meg a nyilvánossággal, hiszen így is lépten-nyomon követik őket, és úgy érzi, barátként kötelessége annyira megóvni a színész privát szféráját, amennyire csak lehet. Mint mondta, rendszeresen edzenek, ami előtt egy órát bicikliznek Budapesten. Arnold ugyanis imádja a magyar fővárost.

“Nagyon szeretem őt mint barátot, de a koránál fogva úgy tiszteltem, mint egy édesapát. Az én szememben ő nem a testépítőlegenda, az akcióhős vagy Kalifornia korábbi kormányzója. Én magát Arnoldot, az embert látom. Már nem vagyok zavarban a társaságában, önfeledten tudunk programokat csinálni. Néha persze még nekem is fel kell dolgoznom, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy a gyerekkori példaképem legjobb barátja lehetek.”

– tette hozzá Szedlacskó Ádám. Ami a Flex Gymet illeti, Schwarzeneggeren kívül több más A listás híresség is meglátogatta már magyarországi tartózkodása alatt. A súlyokat emelgette Dwayne Johnson, Henry Cavill, Will Smith és Kevin Hart is. Ahogyan a teremtulajdonos mondja, akik ezen a szinten vannak, mind nagyon kedvesek, a Szikla például köszöntést is küldött a terem születésnapja alkalmából.

10 világhírű film, amit Magyarországon forgattak

(Via Index.hu)


Article Tags: · ·