FILMEZZUNK.HU
Befejeződött a forgatás, jön a Tőrbe ejtve 2!

Befejeződött a forgatás, jön a Tőrbe ejtve 2!

2304

Befejeződött a forgatás, jön a Tőrbe ejtve 2!

Elképesztő rohamtempóban készül Rian Johnson 2019-ben bemutatott nagysikerű modern kori krimijének, a Tőrbe ejtvének a folytatása, hiszen csak fél év telt el a Netflix égisze alatt készülő gigászi projekt bejelentése óta, valamint két hónap a görögországi forgatás megkezdése óta, de a napokban már be is fejeződtek a kinti munkálatok.

Tőrbe ejtve (Knives Out, 2019)

Ezt maga a rendező jelentette be Twitter-oldalán, aki azonban ennél többet továbbra sem árult el a részletekről, így sem a történet (ami persze érthető), sem pedig a premier pontos dátuma nem ismert. Azonban ha így haladnak a film körüli munkálatokkal a következő hónapokban is, akkor tippre jövőre már biztosan nézhetjük az új kalandot.

A folytatásban természetesen ismét a Daniel Craig által megformált Benoit Blanc nyomozóé lesz a főszerep, aki köré azonban most egy teljesen másik, ám az első részhez hasonlóan impozáns gárda verődött össze. Fontos szerepben feltűnik ugyanis Dave Bautista, Kathryn Hahn, Edward Norton, Jada Pinkett Smith, Ethan Hawke, Janelle Monáe, Leslie Odom Jr., és Kate Hudson is a filmben.

15 híresség a filmiparból, akiknek fogalmad sincs a koráról

(via Puliwood.hu)


Article Tags: · · · ·