FILMEZZUNK.HU
Egy évet csúszik az új Mad Max-film

Egy évet csúszik az új Mad Max-film

1187

Egy évet csúszik az új Mad Max-film

Az első Mad Maxet még 1979-ben mutatták be. 1981-ben kijött a második része, majd 1985-ben a harmadik. Ezután egy teljesen új feldolgozásban újabb Mad Maxek kerültek a mozikba. 2015-ben érkezett a legújabb film, ami a Mad Max – A harag útja címet kapta, aminek főszereplői Charlize Theron és Tom Hardy voltak. A siker elképesztő volt, így nem volt kérdés lesz-e folytatás. Ezt követően úgy tervezték, hogy a második részt 2023-ban fogják bemutatni, a harmadik részt pedig 2024-ben, ami a Furiosa címet kapta.

Charlize Theron (Furiosa) - Mad Max: A harag útja

De most rossz hírt kaptak a posztapokaliptikus filmek rajongói, ugyanis a Warner Bros. bejelentette, hogy a Mad Max: Fury Road nem kerül bemutatásra a tervezett 2023. június 23-i időpontban, így a film új amerikai premierdátumot kapott, ami 2024. május 24-re esett.  Ez viszont majdnem egy évvel később van a tervezettnél…

A rendező ezúttal is a nagyszerű George Miller lesz, aki az eredeti három részt is rendezte. George a Three Thousand Years of Longing című filmje forgatásának befejezésével végre neki is láthat a régóta tervezett Mad Max harmadik részének, a Furiosa-filmnek. Ennek kapcsán George korábban már elmondta, hogy sajnos ezúttal már nem fog visszatérni Charlize Theron. Érdekesség viszont, hogy maga a Fury Road Amerikában 154, világszerte pedig 225 millió dollárt zsebelt be.

Szerző: MéziMcFly

A mozi 15 legszebb színésznője régen és most


Article Tags: · ·