FILMEZZUNK.HU
BRÉKING: Befutott az Örökkévalók első előzetese!

Míg a legtöbb helyen 12-es, addig van egy ország, ahol 18-as karikát kapott a Marvel-féle Örökkévalók

1351

Míg a legtöbb helyen 12-es, addig van egy ország, ahol 18-as karikát kapott a Marvel-féle Örökkévalók

Megkapta hivatalos korhatárbesorolását a novemberben érkező Örökkévalók (Eternals) Marvel mozi Oroszországban is, és ahogy azt előre sejteni lehetett, elég szigorúak voltak az illetékesek. 18+-os besorolást kapott ugyanis a film, tehát gyerekek egyáltalán nem ülhetnek be rá Oroszországban.

A Marvel következő gigaprodukciójában láthatjuk az első LMBTQ szuperhős-csókot

A döntés mögött egyértelműen az áll, hogy a filmben LMBTQ szereplő is akad (a Brian Tyree Henry által alakított Phastos lesz az MCU első nyíltan meleg szuperhőse), ugyanis a “prohibited for children”, azaz “gyermekek számára tiltott” plecsnit csapták rá, ezt pedig kifejezetten ebben az esetben szokták használni az orosz korhatárbesorolók.

Csak összehasonlításként a Bosszúállók: Végjáték és a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája 16+-os besorolást kapott az oroszoknál (bár az utolsó Bosszúállók film szinkronját átírták, hogy eltüntessenek egy meleg utalást), a Pókember: Idegenben pedig 12+-ost. Nem az Örökkévalók lesz az első olyan nyugati film, amire lecsap a 2013-ban elfogadott “meleg propaganda elleni” orosz törvény, ugyanezen okokból kapott 18-as karikát a 2017-es Power Rangers reboot is. Az említett törvény ellen egyébként felemelte már a hangját az Európa Tanács, az Egyesült Nemzetek Szervezete, és az Amnesty International nevezetű emberijogi csoport is.

Az Örökkévalók nálunk egyébként 12-es karikával kerül a mozikba. Más kérdés persze, hogy az esetleges tévés bemutató hogyan alakul majd, ugyanis jelenleg ezt szabályozzák nálunk elég szigorúan a magyar törvények. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nemrég hivatalos ajánlásban tisztázta, például milyen filmek akadhatnak fenn a nagy vitát kavart, “a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló” T/16365. számú törvényjavaslat rostáján.

Neil Patrick Harris szerint menő dolog, ha heteró színész meleg karaktert alakít

(Via gamestar.hu)


Article Tags: · · ·