FILMEZZUNK.HU
Hatalmas az érdeklődés a Gyurcsány-film iránt, ám a mozik egyelőre félnek nagy számban vetíteni

Hatalmas az érdeklődés a Gyurcsány-film iránt, ám a mozik egyelőre félnek nagy számban vetíteni

1239

Hatalmas az érdeklődés a Gyurcsány-film iránt, ám a mozik egyelőre félnek nagy számban vetíteni

A politikai thrillerként beharangozott, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülését és a 2006-os őszi eseményeket feldolgozó alkotás, az Elkxrtuk producere az Origónak azt mondta: elképesztően nagy az érdeklődés a film iránt, de a pesti mozik alig merik vetíteni.

A Corvin moziban egyébként már hét időpontra lehet jegyet foglalni a még be sem mutatott, de máris elhíresült Elkxrtuk vetítéseire a nagy érdeklődés miatt. Két nappal ezelőtt még úgy volt, hogy az újonnan nyílt Etele Pláza is helyet biztosít a filmnek, de ők végül nemet mondtak.

“Az nemcsak a moziban, de még színházban is példátlan, hogy három héttel korábban teltházak jöjjenek, ezt figyelembe kell vegyék az ideológiai, és nem szakmai kritériumok alapján működő budapesti mozik is.”

– jelentette ki Kálomista Gábor, utalva arra, hogy a Corvin mozit is tulajdonló Budapest Film a főváros cége, és mint ilyen, szerinte baloldali befolyás alatt áll. Tény, hogy a premier hetében eredetileg csak egyetlen délutáni vetítést tűztek ki, de a nagy érdeklődésre tekintettel – vagy ahogy a producer fogalmaz: a felháborodást látva – az egy vetítést módosították hétre. Azonban továbbra is csak egy teremben és csak a Corvinban látható a produkció, a premier napján kétszer, a rákövetkező napokon pedig egyszer-egyszer, más fővárosi mozikban pedig továbbra sem kapott zöld utat.

“Hogyha az Elkxrtuk megkapja ugyanazt a kapacitást, mint az amerikai filmek, akkor nagy siker lesz.”

– kockáztatta meg a producer, aki szerint csak ezután jöhetnének az ideológiai viták, mert azt viccesnek tartja, hogy egyesek úgy mondanak véleményt a filmről, hogy még nem is látták.

Már 7 éve, hogy elhunyt Philip Seymour Hoffman – Fia most az apja nyomdokaiba lép

(Via Index)


Article Tags: · ·