FILMEZZUNK.HU

Az 55 éves Halle Berry ketrecharcosnak áll – itt a Megsebezve első előzetese!

1353

Az 55 éves Halle Berry ketrecharcosnak áll – itt a Megsebezve első előzetese!

Halle Berryt eddig úgy ismertük mint a tehetséges és különleges szépségű színésznőt, akinek még a Macskanő jelmeze is jól állt, ha maga a film nem is lett nagy eresztés, de láthattuk Bond-filmben és X-Menekben is. Most a rendezéssel kísérletezik, egyúttal el is játszik egy drámai szerepet a Megsebezve című első játékfilmjében, amelynek előzetesét alább tekinthetitek meg.

A Megsebezve trailerét nézve eszünkbe juthat Clint Eastwood Oscar-díjjal elismert Millió dolláros bébije és Karyn Kusama Michelle Rodriguez főszereplésével készült filmje, A bunyós csaj is. Halle Berry saját rendezésű művében ő maga játssza el a beszédes nevű MMA-harcost (MMA = kevert harcművészet, „ketrecharc”), Jackie Justice-t, aki koránt sincs pályája csúcsán, sőt elég dicstelen módon kellett otthagynia a ringet. Ez természetesen nagyon frusztrálja Jackie-t, aki nem tud elszakadni a múlttól és a sportágtól sem, így utcai küzdelmekben, underground meccsekben vesz részt. Szerencséjére felfigyel rá egy befolyásos figura, akinek köszönhetően esélyt kap arra, hogy visszatérjen a profik közé. A helyzetet azonban komplikálja, hogy feltűnik a színen Manny (Danny Boyd Jr.), a főhősnő elhagyott kisfia. Kérdés, hogy ellenfelei mellett ezzel a traumával, illetve feladattal is meg tud-e küzdeni.

A Megsebezve november 17-én limitált moziforgalmazásba kerül az USA-ban, majd november 24-én debütál a Netflixen. A filmet ugye Halle Berry rendezte, a forgatókönyvet Michelle Rosenfarb írta. A főbb szerepeket a már említett színészek mellett Adan Canto, Shamier Anderson, Nikolai Nikolaeff, Adriane Lenox, Sheila Atim, Valentina Schevchenko és Stephen McKinley Henderson játsszák.

Tudta? Majdnem meghalt Halle Berry egy filmforgatáson

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · · · · · · · · ·