FILMEZZUNK.HU
A kritikusok szerint az Örökkévalók lett minden idők legrosszabb Marvel filmje

A lesújtó kritikák ellenére is hatalmasat kaszált az Örökkévalók

1236

A lesújtó kritikák ellenére is hatalmasat kaszált az Örökkévalók

Amerikában az év negyedik legjobb kezdését produkálta hétvégéjével az Örökkévalók (Eternals) című Marvel-mozifilm, viszont világszerte a második legerősebbet. Ha a csütörtök és vasárnap között az észak-amerikai piacon kívül befolyt mozis jegybevételeket nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a szuperhősös film 161,7 millió dollárt kalapozott össze nemzetközileg, aminél jobb első hétvégét idén csak a Halálos iramban 9. része produkált, egész pontosan 163 milliósat.

Vadonatúj előzetest kapott az Örökkévalók, amelyben előtérbe kerül az első nyíltan meleg szuperhőspár

A Nagy-Britanniában és a Kanári-szigeteken forgatott alkotás Matthew és Ryan Firpo szkriptje alapján készült, és a szereplőgárda elég illusztris lett, hiszen olyan színészeket szerződtettek, mint Gemma Chan, Richard Madden, Kumail Nanjiani, Lauren Ridloff, Brian Tyree Henry, Salma Hayek, Lia McHugh, Don Lee, Barry Keoghan, Angelina Jolie és Kit Harington. Akiket a karakterek nevei érdekelnek, azok számára itt egy válogatás: Ikaris, Sersi, Kingo, Makkari, Phastos, Ajak, Sprite, Gilgamesh, Druig, Thena.

LMBTQ propaganda miatt több országból is kitiltották az Örökkévalók című Marvel filmet

(Via SG.hu)


Article Tags: · ·