Az északi (2022) – spoilermentes kritika

Az északi (2022) – spoilermentes kritika

498

Az északi (2022) – spoilermentes kritika

Robert Eggers A világítótorony és A boszorkány író-rendezője, egyúttal egyik személyes kedvenc kortárs művészfilmes alkotóm a két, A24 stúdiós produkcióját követően ezúttal egy gigastúdió, az Universal keze alatt készítette el egy mítosz inspirálta viking-bosszúfilmjét – amely Shakespeare Hamletjének is alapjául szolgált. A nagyságrendileg 90 millióból gyártott vizuális atombomba nem egységesen került premierre a világ országaiban, jelenlegi adatok szerint pedig kétséges, hogy képes lesz visszahozni a büdzsét, nemhogy nyereséget termelni. A kolosszális pénzösszegeken felül talán érdekesebb, hogy ezúttal a rendező eltávolodik a művészhorrortól és a bosszúfilm jellegéből fakadóan a zsáner által erősebben uralt alkotást visz képernyőre, ráadásul az irodalmi inspiráció adaptív jellege miatt is kicsit szorosabbra vannak kötve a szerzői kezek. A kezdetektől furdaló kérdés pedig a következő: hogyan illik mindez a Robert Eggers életműbe?

Ez brutális lesz - Itt Az Északi végső előzetese!

A fiatal Amleth a királyság következő utódaként apja Aurvandil (Ethan Hawke) mellett lép a férfivá válás rituális és szellemi útjára állattá lényegülve, csupán fizikailag nem elég érett még. Nem sokkal később hirtelen lecsap apjára nagybátyja féktelen nyila, kardja, Amleth pedig a szerencséje– vagy ahogyan a történethez illik, sors – miatt éli túl az eseményeket és lesz szemtanúja anyja, Gudrún (Nicole Kidman) elhurcolásának. A fiatal Amleth bosszút esküszik, anyja megmentéséért hagyja el szülőföldjét, majd később állatias felnőtt harcosként próbál sorsával szembenézni.

A történet viszonylag egyszerűnek tűnik, természetesen ez nem gond, hiszen Eggerst ismerve bármi kisülhet belőle.

A viking mitológiai alapok pontossága – ahogyan a rendezőtől megszokhattuk – rendkívül történelemhű, az egész cselekmény a szellemi út megtételének kérdéskörét boncolgatja és próbál a film ingergazdag eszközeivel a transzcendens felé kormányozni minket, nézőket – a hiteles részletekhez való ragaszkodás és az impulzív filmnyelv romantizáló túlzásokkal fűszerezve nem egymás kárára történik. Különféle hátborzongatóan természetfelettinek tűnő rituálékon keresztül élhetjük át a kis Amleth állativá – vagyis férfivá – válását az akkori ingerszegény környezet szellemi síkon való expresszionizmusra hajazó ábrázolásával. Akármennyire is próbál közelíteni Az északi a skandináv hagyományú filmes transzcendenciához, valahol félúton megreked egy kicsit az impozáns végkifejletet megelőzően.

Durván korhatáros előzetest kapott Az Északi!

A megrekedés több helyen is számottevő, egyszerűen vontatottá válik a film egy idő után, ennek pedig két oka is lehet. Eggers korábbi filmjeit példaként használva: a karakterek kölcsönhatásaiból lépésről lépésre egyre beljebb utazunk, a személyeknek újabb motivációi, rétegei kerülnek reflektorfény alá, ezúttal viszont Amleth egyszerűbb, tovább nem mélyíthető karaktere nem kínál hasonló izgalmakat, hiszen ha azokkal hamarabb szembesülnénk, véget érne a cselekmény. Másrészt pedig a bosszúfilm zsánere által ismerős mintázatokra lehetünk figyelmesek, így a fő karakter útja, kölcsönhatásai és környezete minőségi erőfeszítések sorozata ellenére sem tekinthető újdonságnak – ez a hátránya a műfaji film felé közeledésnek.

Köztudott, hogy a bosszúfilmeknél két ellenszenves karakter szokott egymás életére törni, jelen esetben is így történik, viszont Park Chan-wook bosszútrilógiáját, az I Saw the Devilt és a Gran Torinót szemlélve Az északi nem képes ezen magasságokat megközelíteni, habár a film vége erősre sikeredett és jó pár történésnél kicsit a horror műfajába is áthajlik a narratíva a hatásfok emeléséért.

Természetesen az atmoszféra ezúttal is pozitívum: a festői képek mellett briliáns színészi teljesítmények tartják fent az olykor vontatottá váló történet dramaturgiai szálelvarrásának igényét a nézőkben. A fagyos, sáros rengetegek olykor állattá váló szereplők brutális, már-már horrorisztikus mészárlásának adnak terepet, persze ez önmagában nem adna súlyt Amleth bőrhasító kardcsapásainak, a kardot fogó emberre Alexander Skarsgard játéka miatt leszünk igazán figyelmesek, aki nagyszerűen képes megformálni egy állattá vált antihőst.

Az északi (2022) – spoilermentes kritika

Eggersnek sajnos a karakterdrámára épülő, zsánerközelibb bosszúfilmje nem emelkedett az előző két alkotásainak magasságába, viszont ennek ellenére érdekesre, szórakoztatóra és minőségire sikeredett. Nem kétséges, hogy megosztó lesz, hiszen a rendező nem a nézői igényekhez mérten szokott filmet készíteni, viszont aki eddigi munkáit kedvelte, annak ajánlom az epikus, vérbőségben gazdag viking-bosszúfilmjét – továbbá annak, aki ezen keresztül ismerné meg a kortárs arthouse történetek egyik éllovasának munkásságát. Ja és persze bárkinek, aki nem riad vissza, ha Alexander Skarsgard, Anya Taylor-Joy és Ethan Hawke sárban, vérben és karakterdrámában fetrengenek Willem Dafoe rítusa alatt.

//Kritika: Csuka Gergő//

10 film, ami igaz történet alapján készült, de nem az igazságot tükrözi

Az északi (2022) – spoilermentes kritika Robert Eggers A világítótorony és A boszorkány író-rendezője, egyúttal egyik személyes kedvenc kortárs művészfilmes alkotóm a két, A24 stúdiós produkcióját követően ezúttal egy gigastúdió, az Universal keze alatt készítette el egy mítosz inspirálta viking-bosszúfilmjét – amely Shakespeare Hamletjének is alapjául szolgált. A nagyságrendileg 90 millióból gyártott vizuális atombomba nem egységesen került premierre a világ országaiban, jelenlegi adatok szerint pedig kétséges, hogy képes lesz visszahozni a büdzsét, nemhogy nyereséget termelni. A kolosszális pénzösszegeken felül talán érdekesebb, hogy ezúttal a rendező eltávolodik a művészhorrortól és a bosszúfilm jellegéből fakadóan a zsáner által erősebben uralt alkotást visz képernyőre, ráadásul az irodalmi inspiráció adaptív jellege miatt is kicsit szorosabbra vannak kötve a szerzői kezek. A kezdetektől furdaló kérdés pedig a következő: hogyan illik mindez a Robert Eggers életműbe? A fiatal Amleth a királyság következő utódaként apja Aurvandil (Ethan Hawke) mellett lép a férfivá válás rituális és szellemi útjára állattá lényegülve, csupán fizikailag nem elég érett még. Nem sokkal később hirtelen lecsap apjára nagybátyja féktelen nyila, kardja, Amleth pedig a szerencséje– vagy ahogyan a történethez illik, sors – miatt éli túl az eseményeket és lesz szemtanúja anyja, Gudrún (Nicole Kidman) elhurcolásának. A fiatal Amleth bosszút esküszik, anyja megmentéséért hagyja el szülőföldjét, majd később állatias felnőtt harcosként próbál sorsával szembenézni. A történet viszonylag egyszerűnek tűnik, természetesen ez nem gond, hiszen Eggerst ismerve bármi kisülhet belőle. A viking mitológiai alapok pontossága – ahogyan a rendezőtől megszokhattuk – rendkívül történelemhű, az egész cselekmény a szellemi út megtételének kérdéskörét boncolgatja és próbál a film ingergazdag eszközeivel a transzcendens felé kormányozni minket, nézőket – a hiteles részletekhez való ragaszkodás és az impulzív filmnyelv romantizáló túlzásokkal fűszerezve nem egymás kárára történik. Különféle hátborzongatóan természetfelettinek tűnő rituálékon keresztül élhetjük át a kis Amleth állativá – vagyis férfivá – válását az akkori ingerszegény környezet szellemi síkon való expresszionizmusra hajazó ábrázolásával. Akármennyire is próbál közelíteni Az északi a skandináv hagyományú filmes transzcendenciához, valahol félúton megreked egy kicsit az impozáns végkifejletet megelőzően. A megrekedés több helyen is számottevő, egyszerűen vontatottá válik a film egy idő után, ennek pedig két oka is lehet. Eggers korábbi filmjeit példaként használva: a karakterek kölcsönhatásaiból lépésről lépésre egyre beljebb utazunk, a személyeknek újabb motivációi, rétegei kerülnek reflektorfény alá, ezúttal viszont Amleth egyszerűbb, tovább nem mélyíthető karaktere nem kínál hasonló izgalmakat, hiszen ha azokkal hamarabb szembesülnénk, véget érne a cselekmény. Másrészt pedig a bosszúfilm zsánere által ismerős mintázatokra lehetünk figyelmesek, így a fő karakter útja, kölcsönhatásai és környezete minőségi erőfeszítések sorozata ellenére sem tekinthető újdonságnak – ez a hátránya a műfaji film felé közeledésnek. Köztudott, hogy a bosszúfilmeknél két ellenszenves karakter szokott egymás életére törni, jelen esetben is így történik, viszont Park Chan-wook bosszútrilógiáját, az I Saw the Devilt és a Gran Torinót szemlélve Az északi nem képes ezen magasságokat megközelíteni, habár a film vége erősre sikeredett és jó pár történésnél kicsit a horror műfajába is áthajlik a narratíva a hatásfok emeléséért. Természetesen az atmoszféra ezúttal is pozitívum: a festői képek mellett briliáns színészi teljesítmények tartják fent az olykor vontatottá váló történet dramaturgiai szálelvarrásának igényét…

Értékelés

Színészi alakítás - 70%
Karakterek - 60%
Cselekmény - 65%
Rendezés - 75%
IMDB - 75%
RottenTomatoes - 64%
Mafab.hu - 69%

68%

User Rating: Be the first one !
68

Article Tags: · · · · · · · · ·

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download