FILMEZZUNK.HU
A pofon vágott Chris Rock is végre megszólalt Will Smith taslija után

Chris Rock újra megszólalt a Will Smithtől kapott pofonnal kapcsolatban

5338

Chris Rock újra megszólalt a Will Smithtől kapott pofonnal kapcsolatban

Az idei év egyik nagy balhéja volt a Johnny Depp kontra Amber Heard-per mellett a Chris Rock kontra Will Smith-ügy: Smith az Oscar-gálán adott egy pofont Rocknak élő adásban, amiért utóbbi élcelődött előbbi feleségének, Jada Pinkett Smith kopasz fején. A humorista akkoriban azt ígérte, hogy majd a megfelelő helyen és időben beszél kicsit bővebben a történtekről. Nos, ez a mögöttünk álló hétvégén meg is történt.

Egy halom pénzt keres azzal Chris Rock, hogy felpofozták az Oscar-gálán

“Jól vagyok, van egy egész show-m, és nem fogok az esetről beszélni mindaddig, amíg nem fizetnek érte. Az élet szép, a hallásom is visszatért már”

– ezt mondta áprilisban Chris Rock, aki július 23-án a New York-i Madison Square Gardenben, július 24-én pedig a New Jersey-i (homdeli) PNC Bank Arts Centerben lépett fel, a US Weekley jelentése szerint ezeken kommentálta az Oscar-gálán történteket persze humoros formában, a stand-up előadás keretében. Ezekből idézünk most.

“Bárki, aki azt állítja, hogy a szavak sebeznek, azt még nem vágták pofán soha. […] Nem vagyok áldozat. Ja, az a sz*r bizony fájt, g*ci. De megráztam magam és másnap már folytattam a munkát. Egy karcolás miatt nem rohanok a kórházba.”

Szóval Chris Rock nem pörög a dolgon, illetve számára érezhetően elég nagy elégtétel az, hogy élcelődhet az eseten és Will Smithen, amit már megtett nem egy alkalommal. Will Smith ugye lemondott akadémiai tagságáról, az Akadémia kormányzótestülete pedig 10 évre eltiltotta az Oscar-díjátadóktól és más, kapcsolódó eseményektől, bár ennek ellenére díjat és jelölést is kaphat.

Denzel Washington ezt mondta Will Smithnek, miután arcon csapta Chris Rockot

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · ·