FILMEZZUNK.HU
A karate kölyök

Jön az új Karate kölyök-film!

931

Jön az új Karate kölyök-film!

Nemrég debütált a Netflixen a Cobra Kai ötödik évada egy minden korábbinál akciódúsabb, bár a realitás talajától már merőben elrugaszkodott sztorival. Az összességében ötletes széria miatt újra népszerű a Karate kölyök-franchise, úgyhogy nem meglepő, hogy a Sony hivatalosan is bejelentette, hogy készül az új film.

6 érdekes és meglepő tény a Cobra Kai sorozatról!

Az első Karate kölyök-film 1984-ben debütált, ezt John G. Avildsen rendezte, le sem tagadhatta volna, hogy korábban ő dirigálta az 1976-os Rockyt is. A sport-, illetve harcművészeti filmek kirobbanó népszerűségét meglovagló Karate kölyök három másik folytatást ért meg, amelyek közül az első három főgonoszait és nőkaraktereit kivétel nélkül visszahozta a Cobra Kai, hogy kicsit árnyalja őket, különös tekintettel a főszereplővé előlépett Johnny Lawrence-re William Zabka alakításában és Martin Kove valóban kígyómentalitású John Kreese-ére. Az 1994-es Az új karate kölyök Hillary Swank által megformált Julie-t, vagyis annak a filmnek a főhősét még nem láthattuk viszont a Cobra Kaiban.

2010-ben a mozikba került egyébként egy filmes reboot is A karate kölyök címmel, Jackie Channel a mester főszerepében (Jaden Smith játszotta a bullyzott, majd harcművésszé vált kamaszhőst). Az új Karate kölyökről semmi hivatalosat nem tudunk még azon kívül, hogy nem a Kínában játszódó rebootot, hanem az eredetit veszi alapul, ami nem meglepő a Cobra Kai sikere után.

Akkor és most: Így néznek ki ma Karate kölyök sztárjai

A korábbi, nem hivatalos információ szerint ennek a forgatókönyvét Rob Lieber (Nyúl Péter) írja, és nem a Cobra Kai sztárjai lesznek a főszereplői, hanem egy Li nevű, 17 év körüli, okos és harcias brooklyni fiú kerül a centrumába. Ezúttal nem ő lesz a zaklatott, hanem ő képez ki valaki mást, osztálytársa édesapját, közben pedig egy múltbeli tragédiával is szembe kell néznie, ami megmérgezi a kapcsolatát az édesanyjával. Szóval jó nagyot csavar az új film az ismerős sztorin, ha minden igaz.

Az egyelőre még nem világos, hogy a netflixes, egyébként a Sony Pictures Television által gyártott sorozathoz lesz-e köze ennek a filmnek. Mi úgy véljük, kihagyott ziccer lenne, ha valamelyik ifjú titánját (Miguel, Sam, Robby, Tory, netán Eli) legalább mellékszerepben ne hoznák be a sztoriba az alkotók.

38 évvel ezelőtt ő volt a Karate kölyök, így néz ki most, 2022-ben: te megismernéd?

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · ·