FILMEZZUNK.HU
Itt a Télapu folytatásának az első előzetese!

Itt a Télapu folytatásának az első előzetese!

3016

Itt a Télapu folytatásának az első előzetese!

Tim Alen főszereplésével jön a Télapu folytatása! 1994-ben mutatták be a Tim Allen főszereplésével készült Télaput (amihez aztán a 2000-es évek közepén két folytatás is készült és), amit sok más dologhoz hasonlóan utolért a remake-, reboot-, prequel-, sequel-, requel-láz. Igen, ehhez is folytatás készül, méghozzá a Disney Plusra és Tim Allen is visszatér benne, mint Télapu.

A második és harmadik film azonban már nem tudott felnőni az első szintjéhez, de ettől függetlenül a Disney látott mögöttük annyi rajongót, hogy megérje a kedvükért feltámasztani a franchise-t. A következő felvonás tehát egy sorozat lesz The Santa Clauses címmel, amely a cég saját streaming platformján debütál majd.

A folytatásban Tim Allen Télapója már nyugdíjba menne, ami persze megfelelő mennyiségű komplikációt fog okozni, épp egy karácsonyi sorozatra valót. A történet során – mint azt nyilván már kitaláltátok – azt a személyt keresi, aki az örökébe léphet, így több új karaktert is megismerhetünk majd. A The Santa Clauses dupla epizódos premierrel érkezik november 16-án.

Megtéréséről mesélt Tom Hanks fia: “Isten keze érintett meg”

(Via gamestar.hu)


Article Tags: · ·