FILMEZZUNK.HU
Megfojtott virágok (2023) - Kritika

Megfojtott virágok (2023) – Kritika

533

Megfojtott virágok (2023) – Kritika

Az utóbbi években amit megfigyelhettünk, hogy inkább az érdekesebb, és hosszabban elmesélhető történeteket vitt vászonra Martin Scorsese (Az ír, Némaság, Roosevelt), minthogy letaglózva meghökkentsen minket, ahogy azt anno a 80-as és 90-es években is tette (Nagymenők, Casino, Rettegés foka…) és így a neve hallatán mindenki tudja ki is a rendező.

Megfojtott virágok (2023) - Kritika

Pályafutásának egyik remekműve lehetett volna a Megfojtott Virágok. Fontos megemlíteni, hogy egy jogtalanul elfeledett, de annál komolyabb témát boncolgat most a mester. Azonban az is kétségtelen, hogy legutóbbi tökéletes filmje melyben ott éreztem a szikrát, az továbbra is a Wall Street Farkasa, és bíz az már 10 éve volt. No de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük is meg részletesen, miért is gondolom így? Természetesen nem jelenti azt, hogy kihagyható lenne a Megfojtott Virágok, hisz lebilincselő és jól elkészített, csupán személy szerint, ha Scorsese filmbe kezdek, túl magasra teszem a megugorható lécet…

A David Grann azonos című regényéből készült filmnél fontos megemlíteni, hogy nem fikciós alapokon íródott az 1920-as években játszódó történet. Az oklahomai Osage megyében járunk, ahol az ottani indián származású törzsi tagok a földjükben lévő fekete arany miatt egyik pillanatról a másikra kőgazdagok lettek. A fehér népnek persze rögtön ezekben az olajban dúskáló területekre fájna a foga, azonban ahhoz hogy ők is a bolygó leggazdagabbjai legyenek -ne csak az Osage törzs részesűljön ebből- egy átgondolt stratégiára, azaz családi beilleszkedésre van szükségük.

Megfojtott virágok (2023) - Kritika

A nyitányban a háborús veterán Ernest Burkhart (Leonardo DiCaprio) bevonatozik a városba, és rögtön a nagybátyja, a gazdag szélhámos William Hale (Robert De Niro) szárnyai alá kerül, aki a szolidaritás látszata alatt már beférkőzött az Osage nép közé, ezzel is tekintélyt szerezve magának az indiánok közt. A szemünk láttára egy érdekes összeesküvés bonyolult szövevényében veszünk részt, ahogyan elfoglalják az indián földeket, melyet többnyire gyilkossággal szereznek meg. A már említett stratégia része, hogy Ernestnek egy Osage nővel kell házasodnia ahhoz, hogy tekintélyes vagyonnal rendelkezzen, így tehát feleségül veszi Mollie-t (Lilly Gladstone), és ezzel egy olyan család részesévé válik, kinek van mit a tejbe aprítani.

Ez a homályos, kudarcra ítélt szerelem lesz az a horog, melyen Scorsese Amerika erkölcsi hanyatlását kívánja bemutatni.

Tehát a direktor célja nemes, hisz igyekszik kiszellőztetni a nemzet szennyesét egy igazi krimi példájával arról a bizonyos „fehérségi méregről”, mely a mai modern Amerika megszületéséhez vezetett. Scorsese filmről lévén szó, szinte evidens, hogy nagyon hozzáértő és lebilincselő alkotásról beszélünk, mesterien fényképezve bő három óra 26 percben. Bravúrosan kezd a film melyben egy figyelemre méltó, lassított képsorban mutatják meg az Osage-ok fürdőzésének egy olyan pillanatát melyben a feltörő olajgejzírben boldogan ugrándoznak.

 

Ha ilyen érdekesen és egyedi megoldásokkal mutatta volna be ezt a világot, akkor mindenki levehetné kalapját meghajolva, hisz újra visszaidézte volna Scorsese a mesterségének esszenciáját. Azonban míg régebben csodákat művelt a rendező ezen témák kibontásakor, most sajnos sok párbeszéden alapuló jelenetet kapunk mindenféle vizuális variáció nélkül pontosan úgy, mint ahogy azt már Az Ír c. filmje kapcsán is éreztem. Ezzel a módszerrel inkább távol tartja a közönséget a történettől, mintsem felkérné őket, hogy dőljenek hátra és érezzék át e dráma fontosságát.

Persze nem azt mondom, hogy unalmasan telik a játékidő, de furcsa nekem egy Scorsese-filmnél, hogy nem szippantott be igazán.

Lehet, hogy a mesternek már nem célja a szórakoztatás, hisz egy ilyen témában – melyre az amcsik nem oly büszkék- nem célszerű a műfajváltás, azonban ennek az az eredménye, hogy túl szárazra sikeredik az étel tálalása, és ugyan jóllakunk, de az ízek hiánya sok fejtörést okoz nekünk emésztés közben.

Új, magyar nyelvű előzetest kapott Martin Scorsese legújabb filmje, a Megfojtott virágok!

Arra gondoltam miközben próbáltam elmerülni a látottakban, hogy ebben a beszédközpontú történetmesélésben azért még mindig Tarantino a király. Nála a párbeszédek feltálalása egyfajta egyedi fűszert is tartalmaz, és ez Quentin egyik nagy erőssége. Nem is értem Scorsese-t, miért nem a saját zsenialitásához nyúl mostanában, hisz rengeteget tudna még mutatni repertoárjából.

Visszatérve a filmhez…a felénél új drámai játékban részesülünk Tom White FBI-ügynök érkezésével, akit a ragyogó Jesse Plemons alakít. Feladata, hogy vizsgálja meg a gyilkosságokat, melyekre felfigyelt a J. Edgar Hoover vezette F.B.I.is. White munkájának eredménye a film harmadik felvonására teljesedik ki, mely egy nem túl emlékezetes tárgyalótermi drámában tetőzne. Sajnáltam, hogy a kiváló Plemmons itt háttérbe szorul, és nem veszi át a gyeplőt úgy, ahogy ilyen helyzetben szükség lenne.

Iszonyat erős előzetest kapott Scorsese és Dicaprio új, közös mozija, a Megfojtott virágok

De Niro eközben színészi tárházából a már ismert Scorsese jegyekkel operál, és tipikus üzletember-maffiózóvá válik, akit jól felismerhetünk a múltbéli szerepeiből. Visszaköszönnek arcvonásaiból azon ikonikus gengszterszerepek összekeveredése, ráadásul ugyanabban az ismert, de imádnivaló profi stílusában. Mondhatjuk jól elkötelezte magát a forgatókönyvvel, akárcsak DiCaprio. Vitathatatlan jelenlétük van a képernyőn, nélkülük jóval kevesebb élményt nyújtana a story, sokat tesznek azért, hogy az ősz legjobban várt filmje minél jobb legyen.

Akit kiemelnék az összképből az kétségtelenül Lilly Gladstone, kire a legjobb szó nem más mint: az elegancia. Ez a sztoikus, ízléses csiszoltság amivel játszik végig magával ragadó az egész játékidő alatt, a minimalista de kifejező arcvonásait pedig szinte végig a bőrödön érzed.

A végére viszont nem volt elég meggyőző a tárgyalótermi jelenet számomra, nem tudta Scorsese az elmebeteg Ernest tudatállapotát elég érdekfeszítőnek bemutatni, pedig a sok gyilkosság mellett – melyeket Mollie családja ellen követett el – valószínű tényleg szerethette a lányt. Ezt a félrecsúszott tudatállapotot nem éreztem elég lebilincselőnek, pedig pont ebben lett volna a színészi receptjének lényege. Ennek a vérbeli igaz targédiának az elmesélése úgyan közelebb hoz minket az áldozatokhoz, a családtagokhoz, de soha nem képes ezen látottak a szívünkbe úgy megérkezni és belülről megindítani miket, ahogy azt Scorsese szerette volna.

Itt a Megfojtott virágok magyar feliratos előzetese!

Pompásan profi alkotás lehetett volna a Megfojtott Virágok, hisz ragyogóan nyitott, de sajnos a közepére kissé lomha lett, a sok párbeszédtől a ritmusát is elvesztette, a végkifejlete pedig kiszámíthatóvá vált. Szóval kevés kiemelkedő pillanattal rendelkezik a mű, és talán önzőnek tűnhet a mai Scorsese, hisz olyan érzetünk van a végefőcím alatt, fontosabb volt neki, hogy inkább magának készítse el idei filmjét, mintsem a közönséget elvarázsolta volna.

//Kritika: Kovács Ferenc # Bruce//

A legendás rendező, Martin Scorsese Jézus Krisztusról készít nagyszabású mozifilmet

Megfojtott virágok (2023) - Kritika Az utóbbi években amit megfigyelhettünk, hogy inkább az érdekesebb, és hosszabban elmesélhető történeteket vitt vászonra Martin Scorsese (Az ír, Némaság, Roosevelt), minthogy letaglózva meghökkentsen minket, ahogy azt anno a 80-as és 90-es években is tette (Nagymenők, Casino, Rettegés foka…) és így a neve hallatán mindenki tudja ki is a rendező. Pályafutásának egyik remekműve lehetett volna a Megfojtott Virágok. Fontos megemlíteni, hogy egy jogtalanul elfeledett, de annál komolyabb témát boncolgat most a mester. Azonban az is kétségtelen, hogy legutóbbi tökéletes filmje melyben ott éreztem a szikrát, az továbbra is a Wall Street Farkasa, és bíz az már 10 éve volt. No de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük is meg részletesen, miért is gondolom így? Természetesen nem jelenti azt, hogy kihagyható lenne a Megfojtott Virágok, hisz lebilincselő és jól elkészített, csupán személy szerint, ha Scorsese filmbe kezdek, túl magasra teszem a megugorható lécet… A David Grann azonos című regényéből készült filmnél fontos megemlíteni, hogy nem fikciós alapokon íródott az 1920-as években játszódó történet. Az oklahomai Osage megyében járunk, ahol az ottani indián származású törzsi tagok a földjükben lévő fekete arany miatt egyik pillanatról a másikra kőgazdagok lettek. A fehér népnek persze rögtön ezekben az olajban dúskáló területekre fájna a foga, azonban ahhoz hogy ők is a bolygó leggazdagabbjai legyenek -ne csak az Osage törzs részesűljön ebből- egy átgondolt stratégiára, azaz családi beilleszkedésre van szükségük. A nyitányban a háborús veterán Ernest Burkhart (Leonardo DiCaprio) bevonatozik a városba, és rögtön a nagybátyja, a gazdag szélhámos William Hale (Robert De Niro) szárnyai alá kerül, aki a szolidaritás látszata alatt már beférkőzött az Osage nép közé, ezzel is tekintélyt szerezve magának az indiánok közt. A szemünk láttára egy érdekes összeesküvés bonyolult szövevényében veszünk részt, ahogyan elfoglalják az indián földeket, melyet többnyire gyilkossággal szereznek meg. A már említett stratégia része, hogy Ernestnek egy Osage nővel kell házasodnia ahhoz, hogy tekintélyes vagyonnal rendelkezzen, így tehát feleségül veszi Mollie-t (Lilly Gladstone), és ezzel egy olyan család részesévé válik, kinek van mit a tejbe aprítani. Ez a homályos, kudarcra ítélt szerelem lesz az a horog, melyen Scorsese Amerika erkölcsi hanyatlását kívánja bemutatni. Tehát a direktor célja nemes, hisz igyekszik kiszellőztetni a nemzet szennyesét egy igazi krimi példájával arról a bizonyos „fehérségi méregről”, mely a mai modern Amerika megszületéséhez vezetett. Scorsese filmről lévén szó, szinte evidens, hogy nagyon hozzáértő és lebilincselő alkotásról beszélünk, mesterien fényképezve bő három óra 26 percben. Bravúrosan kezd a film melyben egy figyelemre méltó, lassított képsorban mutatják meg az Osage-ok fürdőzésének egy olyan pillanatát melyben a feltörő olajgejzírben boldogan ugrándoznak.   Ha ilyen érdekesen és egyedi megoldásokkal mutatta volna be ezt a világot, akkor mindenki levehetné kalapját meghajolva, hisz újra visszaidézte volna Scorsese a mesterségének esszenciáját. Azonban míg régebben csodákat művelt a rendező ezen témák kibontásakor, most sajnos sok párbeszéden alapuló jelenetet kapunk mindenféle vizuális variáció nélkül pontosan úgy, mint ahogy azt már Az Ír c. filmje kapcsán is éreztem. Ezzel a módszerrel inkább távol tartja a közönséget a történettől, mintsem felkérné őket, hogy dőljenek hátra és érezzék át e dráma fontosságát.…

Értékelés

Színészi alakítás - 90%
Történet - 85%
Rendezés - 80%
Hangulat - 75%
IMDB - 88%
Rotten Tomatoes - 95%
Filmezzünk.hu - 80%

85%

User Rating: Be the first one !
85

Article Tags: · · · · · · · · ·