FILMEZZUNK.HU
23 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Pindroch Csaba gyönyörűszép felesége

23 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Pindroch Csaba gyönyörűszép felesége

40609

23 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Pindroch Csaba gyönyörűszép felesége

Verebes Linda és Pindroch Csaba kapcsolatát kezdetben sokan nem ítélték meg jól, és Verebes István lánya több, konkrét figyelmeztetést is kapott az idősebb kollégáktól, hogy ne kezdjen el randizni a színésszel. Azonban a párnak sikerült bebizonyítania, hogy tévedtek az ellenzőik, ugyanis idén már a 23. évfordulójukat ünnepelték.

23 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Pindroch Csaba gyönyörűszép felesége

A színész házaspár már 23 éve együtt van a magánéletben és a munkában is. 2006-ban, hét év együttlét után házasodtak össze, és első gyermekük, Mira, a házasságuk második évében született. A sorban 2014-ben követte őt Richárd, majd egy évvel később született meg harmadik gyermekük, Patrik. Bár a legnagyobb harmóniában élnek, kapcsolatuk nem volt szerelem első látásra. A ’90-es évek közepén ismerték meg egymást, és jó ideig csak barátok voltak.

“Kellett másfél év, hogy rádöbbenjek, mit érzek. Addig csak tetszett, meg jó volt vele. Volt egy bizonyos eset, amikor egy nagy mélypontból rántott ki, ez egy veszekedés közben volt. Akkor, ahogy a jövőről beszélt, tudtam, ha elfogad, biztos, hogy ő lesz a feleségem.”

– ecsetelte Pindroch Csaba a Mokkában. Azóta a legnagyobb boldogságban élnek a közelmúltban már hattagúra bővülő családként.

23 éve együtt, jóban, rosszban: Ő Pindroch Csaba gyönyörűszép felesége

Salma Hayek bevallotta, hogy a tudta nélkül ment férjhez

(Via Femina.hu)


Article Tags: · ·