FILMEZZUNK.HU
Folytatódik a borzongás, jön a Fűrész 10. része!

Folytatódik a borzongás, jön a Fűrész 11!

212

Folytatódik a borzongás, jön a Fűrész 11!

A Lionsgate stúdió egy újabb játékra invitál bennünket, a stúdió ugyanis a napokban váratlanul bejelentette, hogy elkészül a tizenegyedik Fűrész. Ez viszont még nem minden, a stúdió ugyanis az ígéri, hogy a Fűrész XI. mindössze kilenc hónap múlva érkezik a mozikba, azaz 2024 szeptemberében már a hazai közönség is láthatja.

Jön a Fűrész 10, amelynek most befutott az első előzetese!

Folytatódik a borzongás

A premierdátum több szempontból is érdekes, hiszen a Fűrész X. idén szeptemberben került a mozikba, amelyet több korábbi egyre gyengébben teljesítő folytatás után ismét méltatni kezdett a kritika és a nézőközönség. A Fűrész 2. egyébként annak idején mindössze 364 nappal jelent meg az első rész után, míg a Fűrész 3. 371 nappal a második rész után jelent meg. Azt is fontos kiemelnünk, hogy a most megjelent tizedik rész 53 millió dollárt keresett az amerikai mozikban, míg világszerte 107 millió dollárt kalapozott össze a szerénynek mondható 13 millió dolláros gyártási költséggel szemben.

A siker valószínűleg annak is betudható, hogy a franchise sztárjai, Tobin Bellés Shawnee Smith is visszatértek, így a Fűrész X cselekménye is az első és a második rész történései között játszódik.

10 elképesztő filmes baki, amit nem vettél észre a Fűrészben

(Via mafab.hu)


Article Tags: · ·