FILMEZZUNK.HU
Most ünnepli 46. születésnapját Ashton Kutcher – Íme 12 meglepő érdekesség a jóképű színészről

Most ünnepli 46. születésnapját Ashton Kutcher – Íme 12 meglepő érdekesség a jóképű színészről

11631

5. Az érettségi után (1996) iowai egyetem biokémikus-mérnök szakán folytatott tanulmányokat. Mivel otthonról kevés támogatást kapott, Ashton a tanulás mellett munkát is vállalt: zabpelyhet söprögetett a General Mills üzemben, ahol apja is dolgozott, vadakat nyúzott meg, mosogatott, és gyakran adott vért, amelyért szintén összejött pár dollár.

6. Egyetemi tanulmányai azonban hamar félbeszakadtak, ugyanis egy bárban felfigyelt rá egy modellügynök, és azt ajánlotta neki, hogy nevezzen be az iowai ifjú modellek tehetségkutató versenyére. A diák némi habozás után beleegyezett, és meg is nyerte a versenyt, amelynek első díja egy New York-i utazás volt, egybekötve az 1997-es modellversennyel.

Ashton Kutcher érdekességek

7. Fotózták Párizsban és Milánóban, olyan neves cégek ruháit mutatta be, mint Calvin Klein vagy Giovanni “Gianni” Versace.

8. Miután szakítottak Brittany Murphyvel, a tőle jóval idősebb Demi Moore-ral kezdett viszonyba, 2005. december 24-én házasságot is kötöttek. Moore-nak ez már a harmadik házassága volt, azonban kapcsolatuk néhány évvel később válással végződött.

Ashton Kutcher érdekességek

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · ·