Felismeri? Ő volt a Kommandó rosszfiúja, Arnold Schwarzenegger rettegett ellenfele
Idén már 78 éves Bennett, a Kommandó valószerűtlen rosszfiúja, aki hiába viselt páncélmellényt, egészen fonnyadtan és nevetségesen nézett ki a nyolcvanas évek közepén majd’ kicsattanó Schwarzenegger mellett. A főgonoszt megformáló színész egyébként nem más, mint Vernon Wells, aki eredetileg rockzenész volt.
Wells eleinte statisztaszerepeket vállalt, az 1970-es évek közepétől ausztrál televíziós sorozatokban tűnt fel, majd az 1980-as években a filmvásznon is nagyobb szerepeket kapott. Leggyakrabban gonosztevőket alakít, emlékezetes főszerepei voltak az 1981-es Mad Max 2., illetve az 1985-ös Kommandó című akciófilmekben. Ez utóbbiban volt Arnold Schwarzenegger rettegett ellenfele. Kettejük párosához fűződik a korszak legemlékezetesebb egysorosa – „Ereszd ki a gőzt, Bennett!” –, ami akkor hangzott el, amikor Schwarzi, alias John Matrix keresztüldöfött ellenfelén egy gőzt szállító csövet.
Ezen most meg fogsz lepődni: lehet, hogy te már jó ideje nem láttad emberünket a képernyőkön, de valójában Wells a mai napig aktív, olyannyira, hogy jelenleg is rengeteg film vagy sorozat fejlesztésében vesz részt.
Ilyen kocsikkal furikázik – A legendás Arnold Schwarzenegger és az ő autói
(Via Player.hu)
Article Tags: Arnold Schwarzenegger · featured · Kommandó · Kommandó rosszfiúja · Vernon Wells