FILMEZZUNK.HU
Rá sem ismersz? Így néz ki most a NCIS - Tengerészeti helyszínelők sármos nyomozója

Emlékszel még az NCIS sármos nyomozójára? Így néz ki napjainkban

20773

Emlékszel még az NCIS sármos nyomozójára? Így néz ki napjainkban

A 72 éves Mark Harmon színészt a legtöbb magyar néző az NCIS című, népszerű krimisorozatból ismerheti. A széria 2003-ban indult, ekkor a sztár 52 esztendős volt, azonban nem ez volt az egyetlen alkotás, melyben láthattuk, ugyanis karrierje a ’70-es évek elején kezdődött.

Mark Harmon

Mark Harmon régen

Főiskolai tanulmányai után az üzleti világban próbált érvényesülni, de hamar rájött, hogy színészkedéssel szeretne foglalkozni. 22 éves volt, amikor megkapta élete első szerepét, majd a ’70-es években több sorozatban, illetve filmben is feltűnt. Az Egy kórház magánélete című széria hozta meg az első nagyobb, kiemelkedő sikert a karrierjében, 1986-ig láthatták benne a nézők. Ugyanebben az évben a People magazin megválasztotta az év legszexibb férfijának, de ezen nem is csodálkozunk, nagyon dögös pasi volt fiatalon.

Rá sem ismersz? Így néz ki most a NCIS - Tengerészeti helyszínelők sármos nyomozója

Mark Harmon

Mark Harmon napjainkban

Ezután csak úgy hullottak az ölébe a szerepek, a ’80-as évek második felében nem volt olyan év, hogy ne szerepelt volna valamelyik filmben, a sikerszériája pedig a ’90-es években is ugyanúgy folytatódott. Látható volt például a Botcsinálta tanerőben, a Rideg mennyországban, a Bűntény a támaszpontonban, de a Félelem és reszketés Las Vegas-ban című filmben is szerepelt. Az ezredforduló után is kapott szerepeket bőven, de a legtöbben az NCIS-szel azonosítják: annyira szeretik őt a sorozatban, hogy 2017-ben még a People’s Choice Awards díjátadón is ő lett a nyertes a kedvenc krimiszereplő kategóriában. Az idővel a színész a sármjából semmit sem veszített, hűséges rajongói a mai napig dicsérik, mennyire jól néz ki.

Rá sem ismersz? Így néz ki most a NCIS - Tengerészeti helyszínelők sármos nyomozója

Emlékszel még az Egyről a kettőre lázadó szereplőjére? A színésznő így megváltozott mára

(Via Femina.hu)


Article Tags: · ·