FILMEZZUNK.HU
Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. kapcsolatának egy borzalmas dolog vetett véget

Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. kapcsolatának egy borzalmas dolog vetett véget

2619

Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. kapcsolatának egy borzalmas dolog vetett véget

Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. 18 évesen szerettek egymásba. Vannak olyan hollywoodi sztárok, akikről már rég elfelejtettük, hogy hajdanán egy párt alkottak. Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. kapcsolata is feledésbe merült az idők során, pedig egykor hatalmas szerelem kötöttek össze őket. A két színész munkájuk során találkozott egymással. Csupán 18 esztendősek voltak, amikor közös filmjük, a Firstborn forgatása alatt egymásba szerettek 1984-ben.

Tudtad, hogy egy pár voltak? Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. 18 évesen szerettek egymásba

Bár sokan azt hitték, a vonzalom, ami kettejük közt elindult, csupán diákkori fellángolás, rácáfoltak a kétkedőkre. Egy évvel később már össze is bútoroztak. A kezdetekben úgy tűnt, nem is alkothatnának összeillőbb párost: a vörös szőnyegen hozták az „ifjú hollywoodi álompár” megjelenést, és a magánéletben is remekül kijöttek. Sarah Jessica Parker 1985-ben avatta be a People magazin olvasóit magánéletükbe. Elárulta, hogy mindketten imádnak bolondozni, például úgy törtek borsot szomszédaik orra alá, hogy lakásuk ablakából vízzel töltött lufikkal dobálták meg őket.

„Át kell szaladnod egyik ablaktól a másikig, és fohászkodni, hogy időben be tudd csukni azt. Tudom, hogy ez gyerekes, de nagyon jó szórakozás.”

– lelkendezett a lapnak.

Tudtad, hogy egy pár voltak? Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. 18 évesen szerettek egymásba

A felhőtlen éveknek végül Robert Downey Jr. betegsége vetett véget. A sztárt nem kerülte el a fiatal színészek átka, kokainfüggő lett, ami a párkapcsolatába került. Noha már az esküvő gondolata is felmerült köztük, végül a szakítás mellett döntöttek.

„Nem vetettem meg az italt, és problémáim voltak a drogokkal, az életvitelemmel kvázi semmibe vettem Sarah Jessicát, akitől nem is állhatna távolabb ez a világ. Ő otthont teremtett nekem, és mindig megértett, megpróbált segíteni. Annyira lesújtotta, hogy nem bírtam összeszedni magam, pedig borzasztóan szerettem, de már világos, hogy ez a szerelem akkor nem volt elég.”

– idézte fel élete legsötétebb időszakát 2008-ban a Parade magazinnak.

Martin Sheen és felesége 63 éve élnek boldog házasságban: így ismerkedtek meg

(Via Femina.hu)


Article Tags: · ·