FILMEZZUNK.HU
44 éve ért véget az Onedin család - A főhőst alakító színész a valóságban is feleségül vette párját

44 éve ért véget az Onedin család – A főhőst alakító színész a valóságban is feleségül vette párját

740

44 éve ért véget az Onedin család – A főhőst alakító színész a valóságban is feleségül vette párját

Az Onedin család volt a Magyar Televízió által sugárzott első folytatásos történet. Itthon 1979-ben kezdték vetíteni – Nagy-Britanniában 1971-ben indult, és 1980-ban fejeződött be -, és összesen nyolc évadot, 91 epizódot ért meg. A történet az ezernyolcszázas évek Liverpooljában – illetve a tengeren – játszódik. A főszerepben a Peter Gilmore által játszott James Onedin áll, aki testvérei segítségével kereskedelmi hajózási társaságot indít.

44 éve ért véget az Onedin család - A főhőst alakító színész a valóságban is feleségül vette párját

A James Onedint alakító Peter Gilmore feleségül vette filmbeli párját, Anne Stallybrasst

Peter Gilmore-t a sorozat főszerepében, James Onedin karakterében láthatták a nézők. A színész már korábban is megcsillogtatta a tehetségét, ám csak az Onedin családdal szerzett igazán nagy népszerűséget, ezenfelül pedig szerepelt a Folytassa… sorozatokban is. A színész 2013-ban hunyt el, életének 81. évében.

44 éve ért véget az Onedin család - A főhőst alakító színész a valóságban is feleségül vette párját

Peter Gilmore és Anne Stallybrass

A szereplők egy része a forgatások után is közel maradt egymáshoz: Peter Gilmore, aki James Onedin karakterét játszotta, szoros baráti kapcsolatban állt az Anne Webster karakterét alakító Anne Stallybrass-szal és az Elizabeth Onedinként látható Jessica Bentonnal. Anne Stallybrass-el a barátságuk olyan erős volt, hogy Gilmore és Stallybrass idővel, miután a színész a második feleségétől is elvált, romantikus érzelmeket is tápláltak egymás iránt. 1987-ben házasodtak össze, és halálukig boldogan éltek együtt. Miután Gilmore elhunyt, az összes vagyonát özvegyére íratta, előző feleségére és közös, örökbe fogadott gyermekükre semmit sem hagyott.

Igazi love story kerekedett ki az életükből

Gilmore és Stallybrass szerelme mellett Jessica Bentonnal is megmaradt a barátságuk. A színésznő Stallybrasst kérte fel, hogy legyen a keresztanyja Ella nevű kislányának, aki 1975-ben született meg. Az Onedin család kétségtelenül a magyar nézőközönség egyik legkedveltebb külföldi sorozata volt a 80-as években, kulturális öröksége pedig máig nagy értékű.

Rá se ismersz! Hajléktalanként él a 80-as évek szupersztárja!

(Via Blikk.hu)


Article Tags: · · · · ·