FILMEZZUNK.HU

Sokkoló dolgokat árult el Charlize Theron az Aeon Flux forgatásáról

407

Sokkoló dolgokat árult el Charlize Theron az Aeon Flux forgatásáról

Charlize Theron sok dolog, például egy Oscar-díja mellett híres arról, hogy szívesen vállal be akciófilmeket, és a kaszkadőrmutatványokat is előszeretettel forgatja le ő maga: alaposan kivette a részét a csihi-puhiból többek között Atomszőke, a Mad Max – A harag útja és A halhatatlan gárda forgatásán is. De az, hogy ezeket meg tudta csinálni, nagy szerencse, ugyanis majdnem két évtizeddel ezelőtt az Aeon Flux készítése közben az egyik kaszkadőrjelenet felvétele során olyan balesetet szenvedett, ami majdnem mozgásképtelenné tette örökre.

A 2005-ös akciófilm az 1990-es évek elején az MTV-n futó futurisztikus animációs sorozat élőszereplős feldolgozása volt, de minőségében nem ért fel a kultikus alapműhöz, és a mozikasszáknál is eléggé elhasalt. Ez nem a címszerepet játszó Theron hibája volt, a dél-afrikai színésznő mindent beleadott az akcióba, talán túlságosan is.

“Egy centire voltam attól, hogy teljesen lebénuljak a hátralévő életemre. Ez teljesen ráébresztett arra, hogy mindig fel kell készülnöm”

– idézte fel Theron az Aeon Flux forgatását. A színésznő szerint senki nem hibázott a stábból, egyszerűen egy bizarr baleset következtében valahogy a nyakára esett, és ugyan a legrosszabb, tehát a bénulás nem következett be, de hosszú ideig kellett kezelni utána.

“Nyolc évig jártam fájdalomterápiára, nem tudtam szabadulni a görcsöktől és az idegsérüléstől”

– fogalmazott Theron, akit viszont ez a rettenetes élmény sem tántorított el attól, hogy elvállaljon fizikailag megterhelő szerepeket.

Sokkoló! Charlize Theron szeme láttára lőtte le anyukája az apukáját

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · ·