FILMEZZUNK.HU
Elképesztő filmes bakik a Ben-Hur című filmben

10 elképesztő filmes baki, amit nem vettél észre a Ben-Hur című filmben

24007

Elképesztő filmes bakik a Ben-Hur című filmben

A Ben-Hur 1959-ben készült színes, amerikai filmeposz. William Wyler alkotása Lew Wallace regényének harmadik, s egyben legsikeresebb filmváltozata: 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből 11-et meg is nyert. Ezzel 38 esztendeig tartó rekordot állított fel, melyet felülmúlni azóta se sikerült, csak megismételni. Annak ellenére, hogy a valaha volt egyik legjobb produkciójának ítélték a szakértők, a legnagyobb igyekezet ellenére maradtak a filmben bakik, melyeket a megszállott bakivadászok jobb ügyhöz méltó buzgalommal gyűjtöttek össze. Íme néhány ezek közül:

Ben Hur (Ben-Hur, 1959)

1. A verseny előtt Ben Hur a fogaton még bőrsisakot visel, de amikor felsorakoznak az aréna homokjában a startnál, már nincs rajta.

2. A leghíresebb baki a szekérversenyhez fűződik. Kilenc harci szekér indul, és kilenc versenyez tovább akkor is, amikor az egyik a cselekmény szerint már kiesett. A harmadik kieső után a versenyben 7 szekér látható 6 helyett. Az ötödik kiesőt követően továbbra is öten maradnak versenyben, noha valójában már csak négynek kéne lennie. Messala a hatodik kieső, Ben-Huron kívül azonban mégis hárman érnek még célba. Úgy tűnik, mindez még a szekérverseny filmezését magának tulajdonító Sergio Leone figyelmét is elkerülte.

Ben Hur (Ben-Hur, 1959)

3. A fogatverseny egyik harsonása karórát visel. Erről a bakiról egyébként megoszlanak a vélemények: egyesek szerint csupán árnyék vetül a csuklójára.

4. Messala fogatának a kereke közeli felvételen repül el a messzeségbe, ám amikor a távoli felvételen a fogat megpördül, mindkét kereke a helyén van.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · · · · ·