Gerard Butlerrel jön a Gengszterzsaruk 2, amelynek most befutott az első előzetese!
A Den of Thieves 2: Pantera forgatása tavaly július elején fejeződött be, de csak most derült ki a mozis premierjének dátuma, ami 2025-ben esedékes, ekkor tér vissza a vásznakra Gerard Butler és O’Shea Jackson Jr., akik mellett a szereplőgárdában jelen lesz Salvatore Esposito, Orli Shuka, Evin Ahmad, Cristian Solimeno, Nazmiye Oral, Yasen Zates Atour, Giuseppe Schillaci, Dino Kelly, Rico Verhoeven, Velibor Topic és Antonio Bustorff.
A második rész írója és rendezője ismét Christian Gudegast volt. A történet szerint Big Nick Európa utcáin próbálná felhajtani az első évad rosszfiúját, miközben belecsöppen a gyémánttolvajok és a Párduc maffia világába, akik a világ legnagyobb gyémántkereskedését tervezik kifosztani.
A Gengszterzsaruk első része Amerikában elég jól szerepelt a mozikban, annak ellenére, hogy viszonylag olcsó filmről volt szó, 45 millió dollár bevételt termelt, igaz nemzetközileg már nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen csak 36 millió folyt be az Amerikán kívüli piacokról. A folytatást viszont már a premier után nem sokkal berendelték. Érdekesség, hogy eredetileg az STX stúdió gyártotta ugyanis a filmet, azonban a második részt már az eOne és a Tucker Tooley Entertainment finanszírozza.
Vin Diesel megnevezte azt a személyt, aki miatt nagyot bukott a kasszáknál a Halálos iramban 10
(Via SG.hu)
Article Tags: Den of Thieves 2: Pantera · featured · Gengszterzsaruk · Gengszterzsaruk 2 · Gerard Butler