FILMEZZUNK.HU
„Most már nem fog megtörténni” – Csuja Imre gyászolja Scherer Pétert, közös tervük maradt félbe

„Most már nem fog megtörténni” – Csuja Imre gyászolja Scherer Pétert, közös tervük maradt félbe

510

„Most már nem fog megtörténni” – Csuja Imre gyászolja Scherer Pétert, közös tervük maradt félbe

„Nem nagyon tudok megszólalni” – mondta megtörten Csuja Imre, amikor megtudta, hogy 64 éves korában elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész halálhíre sokkolta pályatársát, aki tőlünk értesült a tragédiáról. Csuja Imre felidézte: évtizedek óta ismerték egymást, együtt játszottak a Bárka Színházban Egressy Zoltán Kék, kék, kék című darabjában, és „a filmes pályájuk is együtt indult”. Sorozatokban, szinkronban is számtalanszor találkoztak, „egyébként is figyelemmel követték egymás pályáját”.

„Most már nem fog megtörténni” – Csuja Imre gyászolja Scherer Pétert, közös tervük maradt félbe

A két színész legutóbb az RTL Jobb később, mint soha! című ázsiai kalandnaplójában dolgozott együtt. A Japánban és Thaiföldön forgatott, fikciós elemekkel átszőtt realitykomédiában négy „szépkorú”, legendás kalandor – Badár Sándor, Csuja Imre, Epres Attila és Scherer Péter – bizonyította, hogy „a nyitottság, a kíváncsiság és az élet szeretete nem azon múlik, hogy hány évesek vagyunk”. „Ott is nagyon jól működtünk együtt, volt, hogy minket osztottak be egymás mellé” – emlékezett vissza Csuja Imre. Szó volt róla, hogy a legendás négyes visszatér Ázsiába, „ez azonban most már nem fog megtörténni”.

Scherer Péter május 19-én, kedden hunyt el hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után. Aznap este még játszott volna a Zenthe Ferenc Színházban. „Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt” – közölte a Nézőművészeti Kft.

Csuja Imre és élete szerelme esküvői képe 44 évvel ezelőttről – nem ismersz rájuk!


Article Tags: · ·