Thandie Newton kitálalt: Tom Cruise durván megalázta a forgatáson
Elmondása szerint rémálom volt a közös munka Tom Cruise-al. Thandie Newton visszaemlékezett egy közös filmjükre, és elárult pár igen kellemetlen részletet. Tom Cruise-ról egyébként már több kollégája is állította, hogy igencsak dominánsan viselkedik a fogatások alkalmával, és habár nagyon profi, elég nehéz vele együtt dolgozni.

Thandie Newton és Tom Cruise
Thandie Newton a Vulture magazinnak mesélt a Mission: Impossible II című közös filmjükről, amelynek során komolyan próbára tette az idegrendszerét a színész. Newton szerint Cruise-nak van egyfajta „mindent jobban tud mindenkinél” hozzáállása, amely egyáltalán nem volt neki segítség. Az egyik közös jelenetük forgatása során Cruise annyira elégedetlen volt Newton játékával, hogy rengetegszer újrapróbálta vele a párbeszédet. Amikor pedig még ez sem tűnt számára megfelelőnek, Tom kijelentette, hogy ő jobban tudja, hogyan kellene a színésznőnek mondania a sorokat, ezért cseréljenek szerepet a próba erejéig.
„Szóval leforgattuk az egész jelenetet úgy, hogy én játszottam az ő szerepét – higgyétek el, addigra az ő szövegét is tudtam. Egyáltalán nem volt segítségemre… Nem tudok elképzelni ennél megalázóbbat. Beledöngölt egyfajta terrorba és önbizalomhiányba. Igazán szégyenletes volt.”
– mondta a színésznő, aki azért hozzátette, ma már teljesen máshogy viselkedne egy ilyen helyzetben. Akkor ugyanis nagyon érzékeny és törékeny lelkiállapotban volt.
Ő Tom Hanks ritkán látott, 30 éves fia – Truman évek óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt
(Via Starity.hu)
Article Tags: featured · Mission: Impossible II · Thandie Newton · Tom Cruise






