FILMEZZUNK.HU

Végtelen útvesztő (Escape room, 2019) [Kritika]

3397

Végtelen útvesztő – Kritika

Több azonos eredeti címmel futó mozi bukkant fel az elmúlt években. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Se a tavalyi, se előtte levő filmek nem tudtak maradandót alkotni. Maximum úgy, hogy azt mondtad ismerőseid, barátaid körében: „na ezt ne nézd meg! Rettenet!”. Legalább is én így voltam vele. A szabaduló szobák menők és elterjedtek manapság, nem csak a fiatalok körében. Megjegyzem, én is voltam már, és nem okozott csalódást. Jó alapötlet lehet erre filmet építeni, amit észrevettek a mozis berkekben is. Hogy mennyire volt érdemes egy újabb bőrt lehúzni a múltbéli kudarcok után, az most ki is derül.

Végtelen útvesztő - Kritika

A fiatal rendező, Adam Robitel számára a mostani film műfaja nem újdonság, és nem áll távol tőle. Ugyanis hírnevet is (Insidius: az utolsó kulcs, Ördögűzés: Deborah Logan története, Parajelenségek: szellemdimenzió) hasonló alkotásokkal szerezte.

A történet szerint hat teljesen idegen ember meghívót kap egy exkluzív szabaduló szobás játékra. Teljesen ingyen vehetnek részt a rejtélyekkel teli hajszában a fődíjért. Ami nem más, mint: 10 ezer dollár fejenként! Egy zsáknyi pénz. Ki marad a végén? Vajon mennyire valóságos a játék? Túl lehet e élni egyáltalán? Erre mind választ foguk kapni.

Végtelen útvesztő - Kritika

A játékosok nagyon vegyesen lettek kiválasztva.  Ami már önmagában plusz pont, hogy nem egy sablonos, butábbnál butább és bugyutább tiniket kell lessünk a bő másfél óra alatt. Van itt egy egyetemi hallgató furabogár(Zoey – Taylor Russel – Lost In Space sorozat, Éghasadás, Sötét folyosók) , egy menő üzletember (Mike – Jay Ellis) egy kamionsofőr (Tyler Labine – Trancsírák, Baromi őrjárat 2, Démonírtók) egy ex katona (Amanda -Deborah Ann Woll- Daredevil, The Punisher sorozatok), egy gamer (Danny –Nik Dodani) egy bolti alkalmazott (Ben – Logan Miller). Hat teljesen különböző ember. Mindegyiknek van egy hatalmas törés az életében. Egy titok. Egy fel nem dolgozott veszteség. Vajon a túlélés érdekében mennyire és meddig fognak össze? Vagy csak a pénz számít?

Meglepően izgalmas mozit tudtak összehozni. Sablonmentes alkotással néztem szembe. Kidolgozott karaktereket kaptuk egy jól felépített történettel.

Nem sunyizták el a szereplők múltját. Pont annyi betekintést nyertünk az életükbe, ami szükséges volt ahhoz, hogy értelmet nyerjenek bizonyos jelenetek és események. A kiszámíthatóság szikraját se véltem felfedezni. Annyira nem, hogy több csavart is tettek a Végtelen útvesztő utolsó negyed órájába.

Végtelen útvesztő - Kritika

Minden várakozásomat felül múlta. Mentes volt az elcsépelt szövegektől. Helyette olyan humoros beszólásokkal alázták egymást időnként, hogy feldobta az amúgy is gördülékeny hangulatot. Ijesztően élethűek ábrázolták az egyes szobákat. Vitt magával a történet. A lezárást is úgy csinálták meg, hogy nyitva hagyták a storyt esetleges folytatás gyanánt. Személy szerint nagyon drukkolok, hogy ez létre is jöjjön, mert bármikor megnéznék ehhez hasonló szabaduló szobából bármennyi folytatást. Ha valaki szeretné tudni, mi történik akkor, ha ötvözzük a Fűrészt, a Kockát és a Motelt, az ne habozzon, és feltétlenül tegyen egy kísérletet a Végtelen útvesztővel.

//Jordáki Gábor kritika//

10 elképesztő filmes baki, amit nem vettél észre a Fűrészben

Végtelen útvesztő - Kritika Több azonos eredeti címmel futó mozi bukkant fel az elmúlt években. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Se a tavalyi, se előtte levő filmek nem tudtak maradandót alkotni. Maximum úgy, hogy azt mondtad ismerőseid, barátaid körében: „na ezt ne nézd meg! Rettenet!”. Legalább is én így voltam vele. A szabaduló szobák menők és elterjedtek manapság, nem csak a fiatalok körében. Megjegyzem, én is voltam már, és nem okozott csalódást. Jó alapötlet lehet erre filmet építeni, amit észrevettek a mozis berkekben is. Hogy mennyire volt érdemes egy újabb bőrt lehúzni a múltbéli kudarcok után, az most ki is derül. A fiatal rendező, Adam Robitel számára a mostani film műfaja nem újdonság, és nem áll távol tőle. Ugyanis hírnevet is (Insidius: az utolsó kulcs, Ördögűzés: Deborah Logan története, Parajelenségek: szellemdimenzió) hasonló alkotásokkal szerezte. A történet szerint hat teljesen idegen ember meghívót kap egy exkluzív szabaduló szobás játékra. Teljesen ingyen vehetnek részt a rejtélyekkel teli hajszában a fődíjért. Ami nem más, mint: 10 ezer dollár fejenként! Egy zsáknyi pénz. Ki marad a végén? Vajon mennyire valóságos a játék? Túl lehet e élni egyáltalán? Erre mind választ foguk kapni. A játékosok nagyon vegyesen lettek kiválasztva.  Ami már önmagában plusz pont, hogy nem egy sablonos, butábbnál butább és bugyutább tiniket kell lessünk a bő másfél óra alatt. Van itt egy egyetemi hallgató furabogár(Zoey – Taylor Russel – Lost In Space sorozat, Éghasadás, Sötét folyosók) , egy menő üzletember (Mike – Jay Ellis) egy kamionsofőr (Tyler Labine – Trancsírák, Baromi őrjárat 2, Démonírtók) egy ex katona (Amanda -Deborah Ann Woll- Daredevil, The Punisher sorozatok), egy gamer (Danny –Nik Dodani) egy bolti alkalmazott (Ben – Logan Miller). Hat teljesen különböző ember. Mindegyiknek van egy hatalmas törés az életében. Egy titok. Egy fel nem dolgozott veszteség. Vajon a túlélés érdekében mennyire és meddig fognak össze? Vagy csak a pénz számít? Meglepően izgalmas mozit tudtak összehozni. Sablonmentes alkotással néztem szembe. Kidolgozott karaktereket kaptuk egy jól felépített történettel. Nem sunyizták el a szereplők múltját. Pont annyi betekintést nyertünk az életükbe, ami szükséges volt ahhoz, hogy értelmet nyerjenek bizonyos jelenetek és események. A kiszámíthatóság szikraját se véltem felfedezni. Annyira nem, hogy több csavart is tettek a Végtelen útvesztő utolsó negyed órájába. Minden várakozásomat felül múlta. Mentes volt az elcsépelt szövegektől. Helyette olyan humoros beszólásokkal alázták egymást időnként, hogy feldobta az amúgy is gördülékeny hangulatot. Ijesztően élethűek ábrázolták az egyes szobákat. Vitt magával a történet. A lezárást is úgy csinálták meg, hogy nyitva hagyták a storyt esetleges folytatás gyanánt. Személy szerint nagyon drukkolok, hogy ez létre is jöjjön, mert bármikor megnéznék ehhez hasonló szabaduló szobából bármennyi folytatást. Ha valaki szeretné tudni, mi történik akkor, ha ötvözzük a Fűrészt, a Kockát és a Motelt, az ne habozzon, és feltétlenül tegyen egy kísérletet a Végtelen útvesztővel. //Jordáki Gábor kritika// http://www.filmezzunk.hu/2017/09/11/10-elkepeszto-filmes-baki-amit-nem-vettel-eszre-fureszben/

Értékelés

Színészi alakítás - 80%
Történet - 90%
Látványvilág - 90%
Hangulat - 80%
IMDB - 63%
Rottentomatoes - 52%

76%

User Rating: Be the first one !
76

Article Tags: · · · · · · · ·