Robert Downey Jr. észvesztő összeget keresett a Végjátékkal

Robert Downey Jr. észvesztő összeget keresett a Végjátékkal

1028

Robert Downey Jr. észvesztő összeget keresett a Végjátékkal

Közel tíz év után lezárult a Marvel szuperhősfilmjeinek egy meghatározó korszaka, amely alatt csaknem 22 produkció látott napvilágot. Egyelőre azonban nem tudni, hogy a számos karakter közül kik azok, akik nagy valószínűséggel visszatérnek, és kik azok, akiktől végleg búcsút kellet veniiük a rajongóknak.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Annyi bizonyos, hogy Scarlett Johansson által megformált Fekete Özvegy önálló filmet kap, Chris Hemsworth pedig szintén visszatérhet a negyedik fázisban Thorként. Noha Robert Downey Jr. még egy kisebb cameo erejéig feltűnhet a Pókember – Idegenben, a továbbiakban azonban Vasember nem szerepel majd a franchise-ban.

Ennek kapcsán a napokban lezárultak a szerződések a Végtelen háború stábon belüli pénzügyi megállapodásairól, így a Vasembert alakító Robert Doweny Jr. közel 75 millió dolláros gázsiban részesült. A színész díjazása kiemelkedően magas társai mellett, hiszen Chris Evans, Chris Hemsworth és Scarlett Johansson „mindössze” 20 milliós dolláros kifizetést tudhat magáénak.

Ha szeretnél még több képet, előzeteseket megnézni a filmről látogass el az sfilm oldalára: Bosszúállók végjáték

Bosszúállók: Végjáték kritika [SPOILERES]

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download