FILMEZZUNK.HU

Spectre – A Fantom visszatér (2015) – Kritika

7909

007 Spectre – A Fantom visszatér (Spectre, 2015) – Kritikai sajtóvisszhang

A filmtörténelem egyik legnevesebb ikonja James Bond már fél évszázada űzi az ipart. A karakter úgy nevezett karrierje, nagy fordulatot vett 2006-ban amikor Daniel Craig lett az új Bond. Craig személyében a legemberibb és legridegebb szuper kémet kaptuk meg. Hollywoodnak pedig sikerült megmentenie a ma már 48 éves színésszel a haldokló sorozatot. A Casino Royale hatalmas sikert aratott, ám a két évvel utána lévő silány Quantum csendje nagy csalódást okozott. Ekkor kapta meg Sam Mendes a Skyfall rendezésének a jogát és el is készítette minden idők legjobb Bond filmjét. Három évvel később szintén Mendesnek jutott a legújabb James Bond filmnek a dirigálása, de most már jóval nagyobb teher volt a vállán. A készítők a Skyfall mintájára akarták elkészíteni a Spectret is, de közel sem sikerült olyan nagy sikert aratniuk a 24. James Bond filmmel. A történetet azért nem szeretném ismertetni, mert nem igazán érdemes. Ugyanis a Spectre című kémfilmnek a legnagyobb baja az, hogy nincsen sztorija. Lássuk, hogyan vélekedtek a kritikusok, sokak szerint Daniel Craig utolsó szuper-titkos ügynök filmjéről.

Filmezzunk.hu

„ A készítők mindent megtettek, hogy felülmúlják az előző alkotásukat, de pontosan emiatt lett görcsös és ötlettelen a Spectre. Daniel Craig játékára nincs panasz tökéletesen hozza a karaktert, de sajnos rajta kívül nincs más értékelhető színész a filmben. A legnagyobb csalódást pedig a fő gonoszt megtestesítő Christoph Waltz okozza. Spectrenek az a legnagyobb hibája, hogy nem szögez oda minket a vászon elé, sokkal inkább a nachos és a pocorn íz világával vagyunk elfoglalva. A produkciónak nem kerek és nem fantázia dús a története ráadásul a konfliktusok vagy az érzelmi kapcsolatok is felszínesek a moziban.”

24.hu

Spectre: egy a Skyfall sémájára épülő, azt görcsösen felülmúlni akaró, ám éppen emiatt a nyomás alatt megroppanó, erőtlen folytatás. Waltz hiába is kiváló színész, nem tud érvényesülni és Javier Bardem zseniális Silvájához képest kellemetlenül súlytalan negatív hős lesz belőle. Kár érte, már csak azért is, mert az ő figurájának alaposabb kibontása helyett az új Bond-lányként megkapjuk a gyönyörű Léa Seydoux-t, aki ügyes, de a közte és a szuperkém között kialakuló, sebtében felépített és ezáltal hiteltelen románc többet árt a filmnek, mint amennyit használ.

Filmtekercs.hu

„A Skyfall nemcsak a sorozat filmjei között kiemelkedő, de Mendes rendezői életművébe is szervesen illeszkedik: az Amerikai szépség, A kárhozat útja és A szabadság útjai direktora a lélek jó ismerője, s annak finom rezdüléseit volt képes megmutatni a Bond, M (Judi Dench) és Raoul Silva (Javier Bardem) alkotta gyilkos háromszögben is. Talán pont ezért nem tud működni a 007 Spectre – A Fantom visszatér: a pszichológiát ezúttal ugyanis felváltja az akció, a motivációk helyét pedig mondvacsinált indokok veszik át.

Cinestar.hu

A film első és egyben talán legfontosabb pozitívuma, hogy Mendesék valóban nem a levegőbe beszéltek és a klasszikus Bondhoz valóban közel álló kém köszön vissza a vászonról, így aki eddig nem szívlelte Daniel Craig baltával faragott orosz dokkmunkás ábrázatát, vélhetően az is meg fog békélni a Spectre-ben betöltött szerepével „

Origo.hu

Ha a Skyfall volt a Bond-filmek Batman: Kezdődik-je, akkor a Spectre olyan, mintha Mendes egybegyúrta volna A sötét lovag-ot és A sötét lovag – Felemelkedés-t, megspékelve némi Bosszúállók-kal. Bond ismét szembesül vele, hogy eljárt felette az idő, meg a 00-s projekt felett is, így rövid felvezetés után már felhatalmazás nélkül, renegátként üldözi nemezisét, a Joker-szerű Blofeldet, a káosz ügynökét, a háttérben meghúzódó szürke eminenciást. Aki nem elég, hogy nehéz morális döntések elé állítja Bondot (lásd még: A sötét lovag), személyes érintettség is befolyásolja a tetteit – ezt a Bondot és ezt a Blofeldet rokoni szálak fűzik egymáshoz. A Bosszúállók meg ott jön a képbe, hogy Mendes a Marvel-filmek receptjét követve erre a filmre futtatja ki az előző három alkotás sztoriját: szinte minden fontosabb szereplő felbukkan a SPECTRE-ben legalább említés szintjén, ott kísértenek az elhunytak, és a szálak a szuper gonosz Blofeld kezében futnak össze. Túlzás lenne azt állítani, hogy elegánsan megágyaztak a fordulatnak (ami nem is igazán fordulat, viszonylag hamar kiderül), de oké, legyen. Még valami jó is kisülhetett volna egy csúcsfilmből. Ám Mendes bicskája úgy beletörött a nagyra törő próbálkozásba, hogy az nekünk fáj.

(Címlapkép forrása)

//taki//

007 Spectre - A Fantom visszatér (Spectre, 2015) - Kritikai sajtóvisszhang A filmtörténelem egyik legnevesebb ikonja James Bond már fél évszázada űzi az ipart. A karakter úgy nevezett karrierje, nagy fordulatot vett 2006-ban amikor Daniel Craig lett az új Bond. Craig személyében a legemberibb és legridegebb szuper kémet kaptuk meg. Hollywoodnak pedig sikerült megmentenie a ma már 48 éves színésszel a haldokló sorozatot. A Casino Royale hatalmas sikert aratott, ám a két évvel utána lévő silány Quantum csendje nagy csalódást okozott. Ekkor kapta meg Sam Mendes a Skyfall rendezésének a jogát és el is készítette minden idők legjobb Bond filmjét. Három évvel később szintén Mendesnek jutott a legújabb James Bond filmnek a dirigálása, de most már jóval nagyobb teher volt a vállán. A készítők a Skyfall mintájára akarták elkészíteni a Spectret is, de közel sem sikerült olyan nagy sikert aratniuk a 24. James Bond filmmel. A történetet azért nem szeretném ismertetni, mert nem igazán érdemes. Ugyanis a Spectre című kémfilmnek a legnagyobb baja az, hogy nincsen sztorija. Lássuk, hogyan vélekedtek a kritikusok, sokak szerint Daniel Craig utolsó szuper-titkos ügynök filmjéről. Daniel Craig játékára nincs panasz tökéletesen hozza a karaktert, de sajnos rajta kívül nincs más értékelhető színész a filmben. Filmezzunk.hu „ A készítők mindent megtettek, hogy felülmúlják az előző alkotásukat, de pontosan emiatt lett görcsös és ötlettelen a Spectre. Daniel Craig játékára nincs panasz tökéletesen hozza a karaktert, de sajnos rajta kívül nincs más értékelhető színész a filmben. A legnagyobb csalódást pedig a fő gonoszt megtestesítő Christoph Waltz okozza. Spectrenek az a legnagyobb hibája, hogy nem szögez oda minket a vászon elé, sokkal inkább a nachos és a pocorn íz világával vagyunk elfoglalva. A produkciónak nem kerek és nem fantázia dús a története ráadásul a konfliktusok vagy az érzelmi kapcsolatok is felszínesek a moziban.” 24.hu „Spectre: egy a Skyfall sémájára épülő, azt görcsösen felülmúlni akaró, ám éppen emiatt a nyomás alatt megroppanó, erőtlen folytatás. Waltz hiába is kiváló színész, nem tud érvényesülni és Javier Bardem zseniális Silvájához képest kellemetlenül súlytalan negatív hős lesz belőle. Kár érte, már csak azért is, mert az ő figurájának alaposabb kibontása helyett az új Bond-lányként megkapjuk a gyönyörű Léa Seydoux-t, aki ügyes, de a közte és a szuperkém között kialakuló, sebtében felépített és ezáltal hiteltelen románc többet árt a filmnek, mint amennyit használ. Spectrenek az a legnagyobb hibája, hogy nem szögez oda minket a vászon elé, sokkal inkább a nachos és a pocorn íz világával vagyunk elfoglalva. Filmtekercs.hu „A Skyfall nemcsak a sorozat filmjei között kiemelkedő, de Mendes rendezői életművébe is szervesen illeszkedik: az Amerikai szépség, A kárhozat útja és A szabadság útjai direktora a lélek jó ismerője, s annak finom rezdüléseit volt képes megmutatni a Bond, M (Judi Dench) és Raoul Silva (Javier Bardem) alkotta gyilkos háromszögben is. Talán pont ezért nem tud működni a 007 Spectre – A Fantom visszatér: a pszichológiát ezúttal ugyanis felváltja az akció, a motivációk helyét pedig mondvacsinált indokok veszik át. „ Cinestar.hu „A film első és egyben talán legfontosabb pozitívuma,…

Értékelés

Színészi alakítás - 70%
Történet - 65%
Látványvilág - 74%
Izgalom - 75%
Filmezzünk.hu - 70%
IMDB - 69%

71%

User Rating: Be the first one !
71

Article Tags: