FILMEZZUNK.HU
Angry Birds 2016 - Vajon mely animációs mesék robbanthatnak 2016-ban?

2016 az animációs mesék éve lesz?

11664

Vajon mely animációs mesék robbanthatnak 2016-ban?

Az év elején, pár hete óriásit kaszáló Zootropolis – Állati nagy balhé kezdte az animációs mesék sorozatát. A nagy kérdés pedig az, hogy lesz-e valaki, aki képes letaszítani a trónról. A jelentkezőknek nagyon nehéz dolga lesz a rekordokat döntögető film ellen, de kihívó akad bőven. Már most tisztán látszódik, hogy a következő Oscar gálán jóval nagyobb és minőségibb lesz a választás az animációs mesék területén. Lássuk mit tartogat a gyerekek, de sokszor már felnőttek számára is Hollywood az idei évben.

Szenilla nyomában (Finding Dory) – 2016. június 16.

Talán az év legjobban várt meséje, az Andrew Stanton és Angus MacLane által rendezett alkotás. Az első rész hatalmas sikert aratott és azóta már klasszikussá vált a Némó nyomában című film. Az előzeteseket elnézve sikerült ugyan azt a varászlatos hangulatot megteremteni a készítőknek, így valószínű, hogy az óceán lakói egy újabb fantasztikus utazásba fognak minket részesíteni.

Oscar jelölés esélye: Magas, a győzelmet szerintem a Zootropolis megkaparintotta már, de esetleges kihívóját látom a Szenilla nyomában.

Angry Birds: A Film (The Angry Birds movie) – 2016. május 12.

Ki ne ismerné a világhírű Angry Birds nevű ügyességi játékot, mely majdnem minden ember telefonján megtalálható. A dühös madarak akkora sikert arattak, hogy most mozifilm is fog készülni belőlük. Bemutatók alapján egészen igényes produkcióra számíthatunk, nem pedig szimplán egy újabb marketing fogásra. A kérdés pedig az, hogy a madarak és a malacok csatája a mozivásznon is akkora siker lesz, mint a mobil alkalmazásban.

Oscar jelölés esélye: Közepes, eléggé kiszámíthatatlan egyenlőre, hogy mire lesznek képesek a dühös madarak, de okozhatnak meglepetést.

A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets) – 2016. augusztus 4.

A Gru alkotói megint egy nagyon kreatív mesével rukkoltak elő a mozi szerelmeseinek. Pár hónappal ezelőtt a készítők közé tették minden idők egyik legaranyosabb promo videóját, ami az egész világot bejárta. Azóta mindenki kíváncsian várja, hogy hogyan fog alakulni a házi állatok titkos élete. A történet arról fog szólni, hogy a főszereplő Max egy társával elveszik a nagy városban a barátai pedig a keresésére indulnak.

Oscar jelölés esélye: Közepes, van rá esélye de nem tűnik favoritnak.

Énekelj! (Sing!) – 2016. december 22.

Buster, a koala úgy dönt, hogy rendez egy énekversenyt, hogy a színháza egy kicsit népszerűbb és felkapottabb legyen. A film játék ideje alatt 85 dal fog elhangzani, egészen az 1940-es évek slágereitől napjainkig. A rendezők pedig olyan sztár színészeket tudtak meggyőzni az állatok hangjaihoz, mint Matthew McConaughey, Reese Witherspoon, Scarlett Johansson vagy éppen Taron Egerton. Mindenképpen az év egyik legjobb és legeredetibb animációs meséjének tűnik, de december végig várnunk kell vele.

Oscar jelölés esélye: Magas, csalódás lenne ha nem lenne a jelöltek között.

Jégkorszak 5. – A nagy bumm (Ice Age: Collision Course) – 2016. július 14.

Úgy tűnik, amíg hozza a pénzt a konyhára a Jégkorszak című mesefilm, addig újabb és újabb részekkel rukkolnak elő az alkotók. Most Sid-nek és társainak a meteorokkal kell megvívniuk az életben maradásukért. Mindemellett pedig lehet, hogy Sid is rátalál a szerelemre a jégkorszak ötödik részében. Az első három rész töretlen nagy siker volt, de a negyedikről ezt már közel sem lehetett elmondani, vajon a legújabbal máshogy lesz?

Oscar jelölés esélye: Csekély, hatalmas meglepetés lenne ha jelölést kapna. Inkább az a kérdés, hogy nem unjuk-e még…

Gólyák (Storks) – 2016. szeptember

Eddig nem sokat tudunk az Amerikában szeptember 23-án debütáló moziról, de valószínűleg az egyik leghumorosabb alkotás lesz az évben. A történet azokról gólyákról fog szólni, akik profi rendszert alkotva szállítják a családoknak a csecsemőket.

Oscar jelölés esélye: Közepes, egyenlőre nem túl sokat tudunk a filmről.

Animációs mesék közül még további két produkció érkezik, melyeket nem tartunk Oscar esélyeseknek, de azért felkeltheti a családok érdeklődését. Az egyik a bokszolós Nyakas kakas, a másik pedig a Trollok.

(Címlapkép forrása)

//taki//


Article Tags: