FILMEZZUNK.HU
DiCaprio lesz a producere a Bolygó kapitánya című élőszereplős filmnek

Leonardo DiCaprio kelti életre a Bolygó kapitányát

2457

DiCaprio lesz a producere a Bolygó kapitánya című élőszereplős filmnek

Sokan tudják, hogy Leonardo DiCaprio nagy környezetvédő hírében áll. Nem kevésszer szólalt már fel a médiában, hogy kiálljon környezettudatos életmód mellett. Azonban csak az elmúlt egy néhány évben jött rá, hogy érdemes ezekről dokumentumfilmeket is készíteni. 2014-ben a Virunga Nemzeti Parkban élő hegyi gorillákról szóló alkotást támogatta. A hetekben pedig kijött a Before the Flood című legújabb dokujának az első előzetese is, amiben nem csak támogató lesz, hanem főszereplő is egyben. Ezeken túlmenően pedig producerként beállt a Bolygó kapitánya (Captain Planet) mozifilm mögé.

Még a 90-es években készült az animációs sorozat, amelyben a Földanya 5 tinit választott ki, hogy óva és védje a természetet. Mindegyikük egy-egy gyűrűt kapott (Tűz, Víz, Levegő, Föld, Szív), amelyeknek ha egyesítették erejét, megjelent a hatalmas erejű Bolygó Kapitánya és rendet rakott.

Glen Powell és Jono Matt (Kemény motorosok) fogják papírra vésni a forgatókönyvet, méghozzá a már említett hat évadot is megélt gyermeksorozat alapján. Ha minden igaz, a történések évekkel a széria után játszódnak, szóval teljesen más szereplők lesznek a főhősök.

Hogy mikor láthatjuk a megvalósult filmet a mozikban az még kérdéses.

(Címlapkép forrása; Infók forrása)

//milos//

Mentés


Article Tags: