Ilyen elborult filmet még nem láttál! Itt A négyzet első előzetese

3173

A négyzet (The Square, 2017) – Előzetes

A svéd származású Ruben Östlund legutóbb a Lavinával csillogtatta meg tehetségét, idén májusban A négyzet című filmmel (The Square) pedig elhozta Cannes-ból az Arany Pálmát. 1951 óta nem nyert svéd rendező (Alf Sjöberg) Arany Pálmát. A sort Ruben Östlund ezzel a filmjével törte meg a 2017-es Cannes-i Filmfesztiválon. A négyzet egészen idáig előzetes nélkül árválkodott, és úgy gondolom, amit ebben a két percben láthatunk, egyáltalán nem lesz hétköznapi!

Napjaink szatirikus drámája a film. A történet olyan társadalmi és emberi kérdéseket feszeget, mint a közösségtudat, vagy épp a morális érzékenység.

A négyzet (The Square, 2017) - Előzetes

A főszerepben Dominic West, Elisabeth Moss, Terry Notary, Claes Bang, Annica Liljeblad és Peter Diaz látható, ami pedig a hazai érkezést illeti, jelen állás szerint október 5-ig kell várnunk rá, hacsak a CineFesten nem láthatjuk hamarabb.

A film nyitójelenetét Ruben Östlund rendező saját élménye ihlette, amikor Göteborgban meglátott egy nőt, aki odaszaladt az egyik járókelőhöz, és azt mondta neki, hogy valaki meg akarja ölni. Az eset felkeltette a tömeg figyelmét, de később kiderült, hogy csak egy átverés volt, hogy néhány zsebtolvaj kirabolja az összegyűlteket. A direktornak is ekkor lopták el a telefonját.

Magyar mozibemutató: 2017. október 5.

Megérkezett A legsötétebb óra első szinkronos előzetese

Mentés


Article Tags: · · · · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download