FILMEZZUNK.HU
Angelina Jolie főszereplésével jön a Demóna 2!

Angelina Jolie főszereplésével jön a Demóna 2!

2734

Jön a Demóna 2!

A színészkedésben éppen szünetet tartó színésznő már nem sokáig hiányzik majd a képernyőről. Már tavaly csiripelték a madarak, hogy Angelina Jolie kész újra kamerák elé állni. A Disney nagy örömére a visszatérést jelentő szerepek listájának előkelő helyét foglalta el a Demóna 2. része. A színésznő utoljára 2015-ben bukkant fel a vásznon A tengernél-ben, és mostanában inkább a rendezői szék ülését szerette koptatni. A First They Killed My Father: A Daughter of Cambodia Remembers promóútja során kérdezték ki Jolie-t a jövőbeli terveiről, ahol biztató válaszokat adott. – írja a puliwood.hu

A színészkedésben éppen szünetet tartó színésznő már nem sokáig hiányzik majd a képernyőről

A színésznő amellett, hogy megerősítette szereplését a Demóna 2-ben, így nyilatkozott:

Már dolgozunk a forgatókönyvön, és úgy néz ki, hogy ez egy erős folytatás lesz.

Nagyon nem lehet meglepődni, hogy a Demóna szekere tovább gurul. 2014-ben a Disney élőszereplős adaptációinak egyik első tagjaként egyből sikeresnek bizonyult a kasszáknál. A 180 milliós büdzséből készült mű több, mint 750 milliót söpört be világszerte. A stúdió persze azóta is ontja magából a feldolgozásokat, így a folytatás ötlete szinte elkerülhetetlen volt.

Annyi bizonyos, hogy Jez Butterworth (007 Spectre) írja majd a forgatókönyvet, a rendező kiléte azonban még kérdéses. Egyesek szerint Angelina Jolie maga fogja rendezni is, de ezt egyelőre még nem erősítették meg. 

Kinek tetszett a 2014-es Demóna, és ki várja vissza Jolie-t az élére?

7 legjobb Angelina Jolie film, amit mindenképpen látnod kell

(Forrás: puliwood.hu)


Article Tags: · · ·