Hang nélkül (A Quiet Place, 2018) - Előzetes

Emily Blunt thrillerje újra a csúcson! – Hétvégi bevételi lista, USA

1361

Hétvégi bevételi lista, USA – 2018. április 20-22.

Múlt héten még sikerült elé kerülnie Dwayne Johnson látványfilmjének, azonban Emily Blunt horrorja visszavette a vezetést. Három héttel a premierje után ismét a bevételi listák élére ugrott a Hang nélkül, mely így maga mögé tudta utasítani a múlt héten bemutatott Rampage: Tombolást is, írja a mafab.hu. Nem is teljesítmény ez egy olyan filmtől, mely egyrészt nem feltétlenül esik bele annyira közönségfilm kategóriájába, mint egy nagyköltségvetésű szuperprodukció, másrészt, melynek büdzséje gyakorlatilag csak töredéke Dwayne Johnson mozijának. A Emily Blunt 22 millióval zárta a hétvégét a tengerentúlon, míg összbevételei (beleértve a nemzetközi piacot is) már a 200 milliót is meghaladják, ami több mint tízszerese a költségvetésének.

Hang nélkül kritika

A Hang nélkül maga mögé tudta utasítani a múlt héten bemutatott Rampage: Tombolát is

A visszafogott fogadtatású Rampage bevételei 41 százalékot estek vissza az előző héthez képest, így a maga 21 milliós bevételével már csak a második helyet tudta megszerezni. Bár hazájában nem teljesít fényesen a film, a nemzetközi piacon azonban kimondottan szép számokat tud produkálni, így összesen már 283 milliónál jár.

A harmadik helyre Amy Schumer hamarosan a hazai mozikban is látható vígjátéka, az Túl szexi lány ért fel 16,2 millióval, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy a hét másik országos premierfilmje, a  Super Troopers 2 elhappolja a dobogós pozíciót. Bár egyik filmet sem szerették a kritikusok (előbbi 34, utóbbi 35 százalékon áll a RottenTomatoes-on), az SP2 sikere több mint meglepő. Ha nem 1400-zal kevesebb vásznon mutatják meg, mint a Túl szexi lányt, még akár a Rampage-re is veszélyes lehetett volna.

Túl szexi lány

A harmadik helyre Amy Schumer hamarosan a hazai mozikban is látható vígjátéka, az Túl szexi lány ért fel

Továbbra is jól tartja magát Steven Spielberg új sci-fije, a Ready Player One, mely ezúttal a hatodik helyet szerezte meg, de ne menjünk el szó nélkül a Fekete Párduc mellett sem, mely 10 (!) héttel a bemutatását követően ott van az élmezőnyben, ezúttal a nyolcadik helyen zárva a hétvégét, 1,32 milliárdos összbevétellel a háta mögött.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Hang nélkül – $22M / $207,1M
  2. Rampage: Tombolás – $21M / $283M
  3. Túl szexi lány – $16,2M / $16,2M
  4. Super Troopers 2 – $14,7M / $14,7M
  5. Felelsz vagy mersz – $7,9M / $38,2M
  6. Ready Player One – $7,5M / $521,5M
  7. Szűzőrség – $6,9M / $67,7M
  8. Fekete Párduc – $4,6M / $1,32MRD
  9. Traffik – $3,8M / $3,8M
  10. Kutyák szigete – $3,4M / $39,6M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

(Forrás: mafab.hu)

Hang nélkül (2018) – Kritika


Article Tags: · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download