2020-ban jön a Hang nélkül folytatása

2020-ban jön a Hang nélkül folytatása

845

2020-ban jön a Hang nélkül folytatása

A Paramount hivatalos premierdátumot adott az idei év legsikeresebb horrorfolytatásának, vagyis a Hang nélkül 2. részén 2020 nyarán retteghetünk majd, írja a hetediksor.hu. Világszerte $322,5 milliót ért el, emellett ami még fontosabb, a nézők és a kritikusok egyöntetűen dicséreték. John Krasinski rendezői munkája, egy kreatív alapötletből kiindulva egy izgalmas és érzelmes thrillert eredményezett.

Hang nélkül kritika

A Paramountra rá is fért némi siker. A Transformers sorozat 6. részének 2019-es premierjét elnapolták az előző két rész sikertelenségét látva. Innen csak az önálló Űrdongó (Bumblebee) film várható. Emellett kérdések övezik a Star Trek-filmek jövőjét is. Egy ilyen helyzetben nem csoda, hogy örülnek, ha valami új, sokak által kedvelt művet tehetnek le az asztalra. A Hang nélkül még alig jelent meg a mozikban, máris a folytatást kezdték tervezni.

Bár a cselekményről semmi információnk nincs, annyit elárult a stúdió, hogy Krasinski mindenképpen be lesz vonva a folytatás elkészítésébe. Az első rész befejezése után feltételezhetően a kamera mögött. Ötletei mindenesetre vannak: korábban említette, hogy ha lenne folytatás, az fókuszálhatna a rejtélyes apokalipszis egyéb túlélőire. De még az is lehet, hogy felveszik a fonalat és ott folytatják, ahol abbahagyták, követve az Abbott család történetét. Mindkét irányban vannak lehetőségek, meglátjuk mit hoznak össze.

Szerencsére a Paramount tényleg tudja, hogy valami különleges került hozzájuk a Hang nélküllel, így júliusban el is kezdték az Oscar-kampányukat, hátha jelölik a filmet több kategóriában. Ráadásul most, hogy a populáris filmeket is díjazzák, megnőtt az esély egy nagy díj bezsebelésére. Plusz sokan emlegetik a legjobb eredeti forgatókönyv kapcsán is, nem is ok nélkül. Egy biztos, a film szépen mesélte el, milyen messze képesek elmenni a szülők azért, hogy megvédjék gyermekeiket. Reméljük hogy a folytatásban is képesek hasonlóan élvezetes élményt nyújtani. A Hang nélkül 2. tehát jön, 2020. május 15-től startol az amerikai mozikban.

Hang nélkül (2018) – Kritika

(Forrás: hetediksor.hu)


Article Tags: · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download