FILMEZZUNK.HU
Sigourney Weaver már az Avatar 4. é 5. részét forgatja

Sigourney Weaver már az Avatar 4. é 5. részét forgatja

2116

Sigourney Weaver már az Avatar 4. é 5. részét forgatja

Az Avatar hatalmas sikert aratott világszerte – a rendező James Cameron különleges 3D technikával készítette el a filmet, hogy a látvány még élethűbb legyen. Ő már akkor szerette volna megreformálni a filmipart és a filmélményt, ám ez azóta még várat magára. Ám lehet, hogy már nem sokáig: a rendező ugyanis nagyon elfoglalt, és rohamtempóban készíti a film folytatásait. Sőt, az Avatar 2 és az Avatar 3 forgatása már be is fejeződött, és elkezdődtek az utómunkálatok – de nincs megállás, a rendező már forgatja a következő két részt is, írja a mafab.hu.

3D-s szemüveg nélkül élvezhetjük az Avatar 2-t

Nemrég Sigourney Weavert kapták mikrofonvégre a készülő filmekről. Azt már 2014 óta tudni, hogy a színésznő visszatér a folytatásokban – ám a csavar a történetben csak annyi, hogy Weaver karaktere az első film végén meghal. Amikor feltették neki a kérdést, hogy az új szerepének van-e bármilyen köze az elsőhöz, azt válaszolta, hogy nem igazán – és ennél többet természetesen nem mondhatott.

A színésznő azt mesélte a forgatásról, hogy rengeteget forgattak víz alatt, mert a rendező hónapokat töltött az előmunkálatokkal, hogy a víz alatti motion-capture technikát a tökéletesre fejlessze. Az biztos tehát, hogy az új filmek is valamilyen szempontból nagy újítást jelentenek majd a filmiparnak – de az még titok, hogyan.

Ám a színésznő szerint nem csak ettől lesz korszakalkotó ez a négy film, hanem attól is, hogy külön-külön, de egyben is értelmezhetőek, és mindegyikük ugyanannak az üzenetnek egy másik részét közvetíti: vagyis egyben tisztul le igazán, hogy a rendező mit szeretne mondani – ami valami olyasmi, hogy a nem megfelelő célokért nem szabad mindent feláldozni.

Az Avatar 2 2020-ban érkezik a mozikba, a többi film pedig 2021-ben, 2024-ben és 2025-ben. Azaz éveket kell még arra várnunk, hogy Cameron gigászi munkájának utolsó részéről is lehulljon a lepel, de reméljük, megéri.

Az Avatar 2 forradalmasítani fogja a 3D-t Cameron szerint

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · ·