FILMEZZUNK.HU
Terra Willy (2019) - Kritika

Terra Willy (2019) – Kritika

2921

Terra Willy kritika

Az idei ősz már hozott egy űrkalandot a mozi szerelmeseinek, A lelőhely címmel. Az a film inkább a felnőtteknek szólt. Míg alig több, mint egy hónap múlva érkezik az új Star Wars rész is. De, hogy addig se maradjunk űrutazás nélkül, a Big Bang Media jóvoltából most a legkisebb felfedezőknek kínálnak a filmszínházak remek kikapcsolódást egy kedves animációs-kalandfilmmel, Terra Willy címmel.

Terra Willy (2019) - Kritika

2019. november 7-én kerül a mozikba ez látványos és színekben igazán bővelkedő kedves mesefilm, melynek főhőse, Willy, aki szüleivel különböző űr-kőzeteket gyűjt, hogy kutatási célzattal felhasználhassa azokat majd a Földön. Egy meteorit záporban viszont baleset éri az űrhajójukat, melynek következtében Willy egy mentőkabin segédletével egy ismeretlen, új bolygóra kerül szüleitől elszakadva. Egyetlen társa egy szuperszonikus kis robot, melyet Willy apukája és anyukája, fiúk védelmezésére fejlesztett ki, míg rá nem találnak a műholdak segítségével. A kaland pedig ezzel kezdetét veszi.

A 90 perces animációs vígjáték szülőföldje ezúttal nem Amerika, hanem Franciaország. Nem is gyakori, hogy francia mesefilmmel találkozzunk a hazai mozikban, így külön kuriózumként tekinthetünk erre az alkotásra. A direktori széket ezúttal is a gallok egyik legfelkapottabb animációs film rendezője, Eric Tosti foglalta el, akinek nevével a 2017-es Dzsungel-mentőakció című alkotásban már találkozhattunk. Minden nemzetnek megvannak a maga sajátosságai a rajzfilmfigurák megalkotása terén is. Így a Terra Willy figurái a már említett vonalat követik, ezáltal is megmaradva a francia stílusnál. Maga a főhős kinézete nem akarja egy tökéletes kisfiú a karakterét megeleveníteni, korához hűen, kicsit csálé fogakkal annak a látszatát képezi, mellyel bármely mozinéző kissrác azonosulni tud, akinek nincs hollywoodi fogsora kisiskolásként, – ami teljesen természetes.

Terra Willy (2019) - Kritika

Ha a többi karaktert vesszük figyelembe, érzünk némi DéJá Vu (ha már francia filmről van szó) érzést, például Buck, a személyi túlélő robotja erősen emlékeztet a Star Wars BB8-as droidra. Csak némi transzformerses beütéssel van felturbózva. De látunk utalást Rambóra is, mely aranyos és vicces ebben a formában, pont, amilyennek egy mesében kell lennie.

Ami a célcsoportot illeti, a 6 éves kortól ajánlott mozik nem gyakoriak, így sok szülő, de főleg gyermek örülhet, hogy ilyen előadás is terítékre kerül.

A gyerekek szempontjából fontos, hogy lekössék őket a látottak, mind történeti, mind látványvilág terén. A Terra Willy ebből a szempontból igencsak adott a külsőségekre. Egy Barbie ház megirigyelhetné, hogy olyan színkavalkád tárul a szemünk elé, ahogy Willy felfedezi az új bolygóját. Ahol csodák csodájára olyan a légkör, mint a Földön, tehát ugyanúgy megtalálható az oxigén és a gravitáció, ami világszenzációként is hatna, ha kutatói szempontból nézzük.

A film tele van furábbnál furább lényekkel, valamelyik elég kedvesen van megrajzolva, de pár figurán még dolgozhattak volna. Olykor kicsit Pokémonokat idéző hatást keltenek, de összességében belefér a film arculatába. Bár másik bolygón járunk, a készítők itt sem akartak egy aduászt kihagyni, az ember leghűségesebb társát a kutyát, ami most egy be nem azonosítható sárga kis állatka. Rajta kívül még találkozhatunk olyan szereplőkkel, melyekkel – igaz más formában – de a valóságban is léteznek vagy léteztek. Ilyen a szkarabeusz.

A zenei aláfestés is jól sikerült és a betétdalokat is jól eltalálták a készítők.

A film pedig bővelkedik olyan poénokban, melyeket egyaránt élvezhetnek a szülők és megértenek a gyerekek is. Így az egész család egy kellemes másfél órás kikapcsolódásban veheti ki részét, ha megnézi a Terra Willy cimű filmet.

//Dörgő Dániel//

A 12 legjobb francia film, amit vétek lenne kihagyni

Terra Willy kritika Az idei ősz már hozott egy űrkalandot a mozi szerelmeseinek, A lelőhely címmel. Az a film inkább a felnőtteknek szólt. Míg alig több, mint egy hónap múlva érkezik az új Star Wars rész is. De, hogy addig se maradjunk űrutazás nélkül, a Big Bang Media jóvoltából most a legkisebb felfedezőknek kínálnak a filmszínházak remek kikapcsolódást egy kedves animációs-kalandfilmmel, Terra Willy címmel. 2019. november 7-én kerül a mozikba ez látványos és színekben igazán bővelkedő kedves mesefilm, melynek főhőse, Willy, aki szüleivel különböző űr-kőzeteket gyűjt, hogy kutatási célzattal felhasználhassa azokat majd a Földön. Egy meteorit záporban viszont baleset éri az űrhajójukat, melynek következtében Willy egy mentőkabin segédletével egy ismeretlen, új bolygóra kerül szüleitől elszakadva. Egyetlen társa egy szuperszonikus kis robot, melyet Willy apukája és anyukája, fiúk védelmezésére fejlesztett ki, míg rá nem találnak a műholdak segítségével. A kaland pedig ezzel kezdetét veszi. A 90 perces animációs vígjáték szülőföldje ezúttal nem Amerika, hanem Franciaország. Nem is gyakori, hogy francia mesefilmmel találkozzunk a hazai mozikban, így külön kuriózumként tekinthetünk erre az alkotásra. A direktori széket ezúttal is a gallok egyik legfelkapottabb animációs film rendezője, Eric Tosti foglalta el, akinek nevével a 2017-es Dzsungel-mentőakció című alkotásban már találkozhattunk. Minden nemzetnek megvannak a maga sajátosságai a rajzfilmfigurák megalkotása terén is. Így a Terra Willy figurái a már említett vonalat követik, ezáltal is megmaradva a francia stílusnál. Maga a főhős kinézete nem akarja egy tökéletes kisfiú a karakterét megeleveníteni, korához hűen, kicsit csálé fogakkal annak a látszatát képezi, mellyel bármely mozinéző kissrác azonosulni tud, akinek nincs hollywoodi fogsora kisiskolásként, - ami teljesen természetes. Ha a többi karaktert vesszük figyelembe, érzünk némi DéJá Vu (ha már francia filmről van szó) érzést, például Buck, a személyi túlélő robotja erősen emlékeztet a Star Wars BB8-as droidra. Csak némi transzformerses beütéssel van felturbózva. De látunk utalást Rambóra is, mely aranyos és vicces ebben a formában, pont, amilyennek egy mesében kell lennie. Ami a célcsoportot illeti, a 6 éves kortól ajánlott mozik nem gyakoriak, így sok szülő, de főleg gyermek örülhet, hogy ilyen előadás is terítékre kerül. A gyerekek szempontjából fontos, hogy lekössék őket a látottak, mind történeti, mind látványvilág terén. A Terra Willy ebből a szempontból igencsak adott a külsőségekre. Egy Barbie ház megirigyelhetné, hogy olyan színkavalkád tárul a szemünk elé, ahogy Willy felfedezi az új bolygóját. Ahol csodák csodájára olyan a légkör, mint a Földön, tehát ugyanúgy megtalálható az oxigén és a gravitáció, ami világszenzációként is hatna, ha kutatói szempontból nézzük. https://www.youtube.com/watch?v=fk0efL2civQ A film tele van furábbnál furább lényekkel, valamelyik elég kedvesen van megrajzolva, de pár figurán még dolgozhattak volna. Olykor kicsit Pokémonokat idéző hatást keltenek, de összességében belefér a film arculatába. Bár másik bolygón járunk, a készítők itt sem akartak egy aduászt kihagyni, az ember leghűségesebb társát a kutyát, ami most egy be nem azonosítható sárga kis állatka. Rajta kívül még találkozhatunk olyan szereplőkkel, melyekkel – igaz más formában – de a valóságban is léteznek vagy léteztek. Ilyen a szkarabeusz. A zenei aláfestés is jól sikerült és a betétdalokat is jól eltalálták a készítők. A film…

Értékelés

Karakterek - 75%
Tartalom - 68%
Humor - 76%
Látványvilág - 78%
IMDB - 63%
Filmezzünk.hu - 75%

73%

User Rating: 4.84 ( 2 votes)
73

Article Tags: · · · · · · · ·