FILMEZZUNK.HU
Bloodshot (2020) – Kritika

Bloodshot (2020) – Kritika

2354

Bloodshot kritika

2020. tavasza ismét hozott nekünk egy szuperhős filmet, mely az azonos nevű Valiant Comics karakterén alapul. Ez nem más, mint a Bloodshot. Anno még 2012-ben megszerezte a Columbia Pictures a Bloodshot Valiant Comics karakter filmjogát. Jeff Wadlowot (Felelsz vagy mersz, A vágyak szigete stb.) fel is vették a forgatókönyvírásra, aki Eric Heisserrel (A dolog, Madarak a dobozban, stb.) közösen el is készítette az alapot a legújabb mozihoz. Több név is felmerült a rendezői széket illetően, de végül Dave Wilson kapta meg a megbízást, aki az utóbbi időben inkább, mint vágó működött közre olyan különböző televíziós produkciókban, mint pl. a The Voice.

Bloodshot (2020) – Kritika

Bár 2017-ben még Jared Leto neve is felmerült a főszereplő karakter eljátszása kapcsán, végül Vin Diesel (Halálos iramban, XXX, Riddick, stb.) lett a befutó. A film fő forgatási helyszínei a Dél-Afrikai Fokvároson át, Prágán keresztül egészen Budapestig jó pár helyszínt magába foglalt. Míg régen a magyar szinkron révén csempészték bele a magyar vonatkozást egy-egy filmbe, ma már végre eljutottunk oda, hogy Budapest ne valamelyik másik európai nagyváros dublőre legyen az amerikai mozikban, hanem önmagát „alakíthassa”. Sőt, ebben a filmben még a tököli reptér is kiharcolt magának egy epizódszerepet.

De szegény Bloodshot az egyik nagy vesztese a mostani Koronavírus járványnak.

Hisz alig, hogy debütált a hazai és nemzetközi mozikban, máris tiszavirágéletűvé is vált a filmszínházbeli karrierje. Így ez lett az egyik olyan friss film, melyet digitálisan kiadtak Magyarországon (és további országokban is) HD és más formátumokban március végén.

Bloodshot (2020) – Kritika

A történet egy kiváló katonáról, Ray Garrisonról (Vin Diesel) szól, aki bár meghal, de a sorstól – vagyis inkább az orvostudománytól – kap egy második esélyt. Miután a vérébe nanorobotokat fecskendeznek, megalkotják a félig ember / félig legyőzhetetlennek tűnő szuperhőst. Rögtön be is vetik, de ahogy a történetben sodródunk, úgy tűnik egyre zavarosabbá főhősünk számára is, hogy kiben bízhat és ki a valódi ellenség. Dieselen kívül még találkozhatunk Guy Pierceszel (Szigorúan bizalmas, Két királynő, Memento stb.) is, aki a filmben Dr. Emil Hartingot alakítja, aki megalkotta végsősoron az új szuperhőst. Továbbá KT szerepében Eiza González (Nyomd, bébi, nyomd!, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, stb.), míg Jimmy Daltonként Sam Heughan (A kém, aki dobott engem) karakterei említendőek.

Persze ebből a moziból sem hiányozhat, – mint egyetlen amerikai akció vagy szuperhős alkotásból sem -, az afroamerikai mellékszereplő, aki a mozi poénos jeleneteivel illetve beszólásaival töri meg itt-ott a feszült hangulatú pillanatokat. Jelen esetben ő lesz Wilfred Wigans (Lamorne Morris), az IT-s zseni.

A Bloodshot egy végig pörgős, akciókkal teli mozit hoz el nekünk, de valahogy mégsem érezzük azt, hogy ez a szuperhősfilm odakerüljön a nagyok közé a polcra. Jó pár logikai bakival van megáldva, bár van egy alapsztorink, de mégis sok ponton érezzük azt, hogy hiányzik pár információ, hogy átlássuk a teljes történetet. Érdekes ez a félig ember félig terminátort meghazudtoló erő, amit képvisel, de olykor hiányzik a következetesség a filmből.

Bár igazán látványosra sikeredett a legtöbb akciójelenet, néhol már, a „kevesebb néha több lenne” elv erősen érezhetővé válik.

Bár az elején azt írtam, hogy a világjárvány egyik nagy vesztese lett a film, ha maradt volna a mozikban kérdés, hogy mekkora közönséget vonzott volna be a további hetekben. Mikor már lassan hetente jönnek ki újabb szuperhősök a mozikban, egyre nehezebb újat hozni a rajongóknak. Max. képességekben és bizonyos értelemben történetükben térnek el egymástól, de látványvilág már csak a fantázián és annak megvalósításán múlik. A Valiant Universenek a 80 milliós eladott példányszámait tekintve a legnépszerűbb képregénye a Bloodshot a maga, világszerte 7 millió példányszámban gazdára találó alkotásai közül, de a filmnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A Bloodshot nem lett több, mint bármelyik szuperhős film és bár megvan az esélye, hogy lesz folytatás is, a rajongókon múlik erre mennyire lesz igény.

//Dörgő Dániel//

Vin Diesel 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

Bloodshot kritika 2020. tavasza ismét hozott nekünk egy szuperhős filmet, mely az azonos nevű Valiant Comics karakterén alapul. Ez nem más, mint a Bloodshot. Anno még 2012-ben megszerezte a Columbia Pictures a Bloodshot Valiant Comics karakter filmjogát. Jeff Wadlowot (Felelsz vagy mersz, A vágyak szigete stb.) fel is vették a forgatókönyvírásra, aki Eric Heisserrel (A dolog, Madarak a dobozban, stb.) közösen el is készítette az alapot a legújabb mozihoz. Több név is felmerült a rendezői széket illetően, de végül Dave Wilson kapta meg a megbízást, aki az utóbbi időben inkább, mint vágó működött közre olyan különböző televíziós produkciókban, mint pl. a The Voice. Bár 2017-ben még Jared Leto neve is felmerült a főszereplő karakter eljátszása kapcsán, végül Vin Diesel (Halálos iramban, XXX, Riddick, stb.) lett a befutó. A film fő forgatási helyszínei a Dél-Afrikai Fokvároson át, Prágán keresztül egészen Budapestig jó pár helyszínt magába foglalt. Míg régen a magyar szinkron révén csempészték bele a magyar vonatkozást egy-egy filmbe, ma már végre eljutottunk oda, hogy Budapest ne valamelyik másik európai nagyváros dublőre legyen az amerikai mozikban, hanem önmagát „alakíthassa”. Sőt, ebben a filmben még a tököli reptér is kiharcolt magának egy epizódszerepet. De szegény Bloodshot az egyik nagy vesztese a mostani Koronavírus járványnak. Hisz alig, hogy debütált a hazai és nemzetközi mozikban, máris tiszavirágéletűvé is vált a filmszínházbeli karrierje. Így ez lett az egyik olyan friss film, melyet digitálisan kiadtak Magyarországon (és további országokban is) HD és más formátumokban március végén. A történet egy kiváló katonáról, Ray Garrisonról (Vin Diesel) szól, aki bár meghal, de a sorstól - vagyis inkább az orvostudománytól - kap egy második esélyt. Miután a vérébe nanorobotokat fecskendeznek, megalkotják a félig ember / félig legyőzhetetlennek tűnő szuperhőst. Rögtön be is vetik, de ahogy a történetben sodródunk, úgy tűnik egyre zavarosabbá főhősünk számára is, hogy kiben bízhat és ki a valódi ellenség. Dieselen kívül még találkozhatunk Guy Pierceszel (Szigorúan bizalmas, Két királynő, Memento stb.) is, aki a filmben Dr. Emil Hartingot alakítja, aki megalkotta végsősoron az új szuperhőst. Továbbá KT szerepében Eiza González (Nyomd, bébi, nyomd!, Halálos iramban: Hobbs & Shaw, stb.), míg Jimmy Daltonként Sam Heughan (A kém, aki dobott engem) karakterei említendőek. Persze ebből a moziból sem hiányozhat, - mint egyetlen amerikai akció vagy szuperhős alkotásból sem -, az afroamerikai mellékszereplő, aki a mozi poénos jeleneteivel illetve beszólásaival töri meg itt-ott a feszült hangulatú pillanatokat. Jelen esetben ő lesz Wilfred Wigans (Lamorne Morris), az IT-s zseni. https://www.youtube.com/watch?v=VfQfVR8elp0&t=1s A Bloodshot egy végig pörgős, akciókkal teli mozit hoz el nekünk, de valahogy mégsem érezzük azt, hogy ez a szuperhősfilm odakerüljön a nagyok közé a polcra. Jó pár logikai bakival van megáldva, bár van egy alapsztorink, de mégis sok ponton érezzük azt, hogy hiányzik pár információ, hogy átlássuk a teljes történetet. Érdekes ez a félig ember félig terminátort meghazudtoló erő, amit képvisel, de olykor hiányzik a következetesség a filmből. Bár igazán látványosra sikeredett a legtöbb akciójelenet, néhol már, a „kevesebb néha több lenne” elv erősen érezhetővé válik. Bár az elején azt írtam, hogy a világjárvány egyik nagy vesztese lett…
Színészi alakítás - 55%
Történet - 56%
Akció - 80%
IMDB - 57%
RottenTomatoes - 29%
Filmezzünk.hu - 58%

56%

User Rating: Be the first one !
56

Article Tags: · · · · · · · · · ·