FILMEZZUNK.HU
Itt a dán Thor - előzetest kapott a Valhalla!

Itt a dán Thor – előzetest kapott a Valhalla!

3770

Valhalla (2020) – Előzetes

Az első trailer alapján igencsak nyomasztó lesz a dán Thor története. Az ausztrál Madman Films új filmjének előzetesét a napokban tették nyilvánossá. A Valhalla egy dán dark-fantasy, amelyet már tavaly ősszel bemutattak Dániában és még néhány másik országban. A világ innenső részén azonban a világjárvány miatt várnia kell a skandináv mitológia rajongóinak.

A szinopszis szerint két viking gyermek, Røskva és Tjalfe, kalandos útra indulnak Midgardból Valhallába Thor és Loki istenek kíséretében, ugyanis Valhalla lakóit a hatalmas és félelmetes Fenrir farkas és az istenek barbár régésze, Jotnar fenyegeti. Az isteneknek a gyerekekkel együtt kell harcolniuk, hogy megmentsék Valhallát a világ végétől, a Ragnaröktől. Az előzetes alapján ígéretesen sötét hangulatú, a korhoz és a mítoszokhoz mérten mocskos-sáros, rideg világot tár elénk majd a film.

A Valhalla rendezője a cseh-dán filmes Fenar Ahmad. A direktor korábban Ækte vare és a Darkland berkeiben dolgozott, főként dokumentumfilmeken. A forgatókönyvet Fenar Ahmad és Adam August írta, és Peter Madsen képregényein alapul. A főbb szerepekben: Roland Møller, Salóme Gunnarsdóttir, Lára Jóhanna Jónsdóttir, Ali Sivandi, valamint Jacob Lohmann , Patricia Schumann , Andreas Jessen és Stine Fischer Christensen láthatóak. Mondhatni, össz-skandináv mozi lesz ez! A Valhalla a tervek szerint – amint lehetséges – az ausztrál mozikban folytatja félbehagyott karrierjét. Pontos premierdátum – természetesen – még nincsen, mint ahogy magyarországi bemutatóról sincs még hír.

Egy valóságos izomkolosszussá gyúrta magát Chris Hemsworth a Thor 4-re

(Forrás: filmtekercs.hu)


Article Tags: · · · · · · ·