FILMEZZUNK.HU
Hazánkba látogat a Trónok harca egyik szereplője

Hazánkba látogat a Trónok harca egyik szereplője

1154

Hazánkba látogat a Trónok harca egyik szereplője

Nemrég olvashattatok itt az oldalon arról, hogy idén először rendezik meg nálunk Budapesten az első ComicCont. Csanda Gergely a rendezvény szervezője elmondta, hogy sajnos, mivel csúsztatni kellett az esemény dátumát, így a végleges időpont már nem jó két sztárvendégnek, Christopher Lambert és Natalia Tena nem fognak tudni részt venni az idén ősszel megrendezésre kerülő eseményen, majd hozzátette:

Hazánkba látogat a Trónok harca egyik szereplője

„A korábban bejelentett Anna Shaffer mellett már két népszerű színésszel is sikerült leszerződnünk a napokban.  Örömmel jelentem be, hogy itt lesz a rendezvényen a Trónok Harca egyik legkegyetlenebb karaktere, a Joffrey királyt alakító Jack Gleeson, illetve a Vikingek sorozatban, Torvit, a harcos amazont alakító Georgia Hirst”.

A főszerevező elárulta, hogy további közkedvelt vendégekkel is tárgyalásokat folytatnak, így várhatóan az ő neveiket is hamarosan be tudják jelenteni a rendezvény hivatalos honlapján és Facebook-oldalán. A hazai első ComicCon új időpontja tehát: 2020. november 21.-22. Hungexpo. Tény, hogy Joffrey király a sorozat legkegyetlenebb karaktere volt és sokunknak nem szerepel a Top10-es kedvenc színészei között.  Annyira hitelesen hozta a kegyetlen, szadista, cinikus Joffrey királyt a Trónok harcában, hogy sok néző megutálta, mert karaktere olyan gonosz volt. Ez a színész életére is kihatott, ugyanis ez nála törést is okozott, annyira, hogy hat évig nem forgatott, csak most tér vissza a tévébe, és a színházi szerepeihez.  De ismerjük meg kicsit közelebbről Jack Gleesont, hogy a való életben nem rossz gyerek.

Jack Gleeson 1992. május 20-án látta meg a napvilágot az írországi Cork-ban. Tanulmányait a Gonzaga kollégiumban végezte el. Már ott egy dráma tagozatba került két testvérével. Majd Jack a dublini Trinity Collegerre járt, ahol filozófiát és hittudományt tanult és a DU Players tagja volt, ami egy színész szakkör a kollégiumában. 2012-ben egy ösztöndíjat is nyert a Trinity jóvoltából. Jack a színészetet nagyon korán kezdte, pontosan nyolc évesen.

2011-ben a fiú megkapta a számára világhírnevet hozó szerepet. A HBO frissen induló sorozatában, a Trónok Harcában kapta meg Joffrey Baratheon szerepét. 2012-ben a fiú már fontolgatta, hogy a Trónok Harca után visszatér tanulmányaihoz, és otthagyja a színészetet. Két év után megerősítette a szándékát és bejelentette, hogy véglegesen visszavonul a színjátszástól, sikeresen befejezte tanulmányait és így nyilatkozott:

„Nyolcéves korom óta színészkedem. Már nem élvezem úgy, mint régen…Amikor valamiből megélsz, azzal általában megváltozik a viszonyod. Nem az van, hogy utálom, csak ez nem az, amit csinálni akarok.”

15 fiatal színész, aki hátat fordított Hollywoodnak

Szerző: MéziMcFly


Article Tags: · ·