FILMEZZUNK.HU
Előzetest kapott Johnny Depp és Robert Pattinson történelmi filmje!

Előzetest kapott Johnny Depp és Robert Pattinson történelmi filmje!

2433

A barbárokra várva (Waiting For The Barbarians, 2020) – Előzetes

Johnny Depp, Robert Pattinson és Mark Rylance egy filmben? Bizony ám! Hihetetlen szereplőgárdával futott be A barbárokra várva első előzetese. Az ünnepelt kolumbiai rendező, Ciro Guerra-nak köszönhető ez az alkotás. Legutóbbi két sikerfilmjét, az Oscar-jelölést szerző A kígyó ölelését, majd az Akadémia szűkített listájáig jutó Az átkelés madarait is a francia Riviérán mutatta be Európának, ahogy ezt a produkciót is még a tavalyi évben.

Első nemzetközi produkciója J. M. Coetzee díjnyertes regénye nyomán készült és már címében megidézi a rendező kedvelt tematikáját. A Waiting for the Barbarians (A barbárokra várva) címet Coetzee eredetileg Konsztandínosz Kaváfisz görög költő versétől kölcsönözte, a mű pedig nem véletlenül keltette fel Guerra érdeklődését, hiszen a rendező korábbi munkáihoz hasonlóan a dél-afrikai író regénye is különböző civilizációk ütközéséről, szintéziséről szól egy fura, fikciós környezetben.

A történet egy meg nem nevezett birodalom egyik gyarmati főbírájáról szól, akit árulással vádolnak, ugyanis az Oscar-díjas Mark Rylance karaktere a barbárokkal seftelt, így a korona egy rendőrtisztet küld a hűtlen bíró nyakára. A rendőr szerepében a tinibálványból fesztiválkedvenccé átvedlő Robert Pattinsont láthatjuk, míg a sztori harmadik központi figuráját, a határon túli barbárokra vadászó kegyetlen ezredest Johnny Depp formálja meg. Guerra filmje jelöli Depp örömteli visszatérését az indie-vonalra egy túl hosszúra nyúlt kalózos kitérő után. A fura történet az elnyomó és az elnyomott örök konfliktusa köré felhúzott allegória.

A valaha volt 20 legjobb történelmi film az IMDB szerint

(via Filmtekercs)


Article Tags: · · · · · · · · · · ·