Egyvalami kimaradt a Jurassic World: Bukott birodalomból

Bryce Dallas Howard majdnem meghalt az új Jurassic World forgatásán

1876

Bryce Dallas Howard majdnem meghalt az új Jurassic World forgatásán

Bryce Dallas Howard azzal akart kevesebb embert foglalkoztatni, hogy ő maga vállalta el a kaszkadőrmutatványait. Július elején kezdték ugyanis újra a Jurassic World: Világuralom forgatását (amivel kapcsolatban kiderült, hogy biztosan nem ez lesz az utolsó dinós film a sorban), és az elmondások alapján minden egyes óvintézkedést megtesznek azért, hogy megelőzzék a koronavírus terjedését. Ezek között szerepel, hogy lehetőség szerint egyszerre ne tartózkodjon sok ember egy helyen, csak a szükséges munkaerőket alkalmazzák. Ezt pedig abból is le tudjuk szűrni, hogy a film egyik főszereplője, Bryce Dallas Howard vállalta el a saját kaszkadőrmutatványait. Aminek meg is lett az ára, hiszen kékes-zöldes zúzódások és ütések tarkítják jelenleg a testét.

Howard a hivatalos Twitter-oldalára posztolt ki három képet, amiken tisztán látni, hogy eléggé megsérült. Szerencsére nagy baj nem történt, de rendkívül csúnya zúzódások találhatóak a két karján és az egyik combján is. Nem tudjuk, hogy önként vállalta-e a mutatványait, vagy “nyomatékosan” megkérték rá, de reméljük, tényleg nincsen komolyabb baja és legközelebb elővigyázatosabb lesz (vagy hagyja, hogy a kaszkadőre csinálja ezeket a feladatokat).

10 meglepő érdekesség, amit nem tudtál Bryce Dallas Howardról

(via Puliwood)


Article Tags: · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download