FILMEZZUNK.HU
Egy túszejtő követelése Joaquin Phoenix filmje volt, amivel az állati erőszak ellen állt ki

Egy túszejtő követelése Joaquin Phoenix filmje volt, amivel az állati erőszak ellen állt ki

765

Egy túszejtő követelése Joaquin Phoenix filmje volt, amivel az állati erőszak ellen állt ki

Az ukránoknál nem mindennapi túszdrámának lehettek szemtanúi az ott jelenlevők. A legtöbb túszdrámában olyan dolgokat szoktak kérni a túszejtők, mint pénzt,vagy  az országból való kijutást. Ez a történet viszont nem így történt. Kedden egy büntetett előéletű férfinak, aki a Makszim névra hallgat, magyar fordításban „rosszfiú”, igen érdekes követelése volt. A 12 óráig tartó túsztárgyalás alatt Makszim Krivos tizenhárom túszt tartott fogva egy buszon Moszkvában, Luck városban.

10 érdekesség, amit még nem tudtál Joaquin Phoenix-ről

Az, amit akart először egy közösségi oldalon tette közzé, majd az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel is közölte. Követelése a következő volt: számára rendkívül fontos volt, hogy a nyilvánosság figyelmébe ajánlja a 2005-ös Earthlings című dokumentumfilmet és azt akarta, hogy ez a kérés  mindenkihez eljusson. Makszim követelése sikeresnek bizonyult, miután a miniszterelnök bejelentette a Youtube-on:

“Mindenki nézze meg a 2005-ös Earthlings című filmet.”

(Sajnos a videót mostanra törölték.) A bejelentés után Krivos minden fogvatartott túszt elengedett, majd feladta magát. Senki nem sérült meg a jelenlevők közül. A túszok elmondták, hogy míg fogva tartotta Őket Makszim, a filmet mindenkivel megnézette. És most a szóban forgó filmről: A Shaun Monson rendezte dokumentumfilm magyar címe: Földlakók. A film narrátora az Oscar-díjra jelölt Joaquin Phoenix, aki a Gladiátor című filmben lett közismert és aki legutóbb a Joker című filmben mutatta be bámulatos alakítását.

Egy túszejtő követelése Joaquin Phoenix filmje volt, amivel az állati erőszak ellen állt ki

A történet egy nagyon szomorú és megrázó dolgot mutat be, ami mellett nem lehet úgy elmenni, hogy legyintek egyet és azt mondom: „Ez sok, nem bírom nézni.” Figyelmetekbe ajánljuk Nektek ezt a filmet, és fontos meggondolni, hogy az étrendünkből a húst érdemes kihagyni, mert mielőtt a húst megesszük, az állatok olyan szenvedésen mennek keresztül, hogy az szavakkal le sem írható.

Az állatokat bemutatják kiskedvencként, valamint élelem, ruházat, szórakoztatás, és tudományos kutatás céljából. A film arról szól, hogy az emberiség mennyire függ az állatok gazdasági feldolgozásától, ez viszont milyen módon vezet a különféle nagyvállalatok, gyárak és iparágak mindennapos állatkínzásaihoz. Alaposan megvizsgálva a kisállatboltokat, kölyökneveldéket, állatmenhelyeket, állattartó telepeket, a bőr- és szőrmeipart, a sportot és szórakoztatást és végül az orvosi és tudományos területet, a FÖLDLAKÓK rejtett kamerákat és korábban soha nem látott felvételeket használva számol be a világ olyan, nagy iparágainak napi gyakorlatáról, amelyek nyereségükhöz  teljes mértékben az állatoktól függenek. Erőteljes, informatív és elgondolkodtató a FÖLDLAKÓK című film, mely messze a valaha megalkotott, legátfogóbb dokumentumfilm, ami a  természet, az állatok és az ember gazdasági érdekeinek összefüggéseiről szól. Sok színvonalas állatjogi film van, de ez az egyik legkiemelkedőbb. A filmet itt tudjátok megnézni magyar felirattal:

Érdekesség, hogy maga Joaquin Phoenix több, mint 40 éve saját maga is vegán! Emellett híres aktivista tevékenységeiről, többek között a PETA rendszeres önkéntese. Idén februárban Joaquin egy borjút mentett ki a vágóhídról karjaiban cipelve (ez látható a fenti képen).

Szerző: MéziMcFly

10 érdekesség, amit még nem tudtál Joaquin Phoenix-ről


Article Tags: · · ·