FILMEZZUNK.HU
Jön a legújabb Grease-film!

Jön a legújabb Grease-film!

1164

Jön a legújabb Grease-film!

Arról már tavaly tudni lehetett, hogy előzményfilmet (azaz prequelt) kap a Grease. A hetvenes évek nagy musical-klasszikusát – ami az ötvenes évekbe röpítette nézőjét – a Paramount kezdte el felfrissíteni, mégpedig úgy, hogy bemutatja a főhősök történetét az előttről, hogy összejöttek volna. Alapvetően erről szól a leghíresebb betétdal, a Summer Nights (ahonnan egyébként a Summer Lovin’ címet is importálták). A számban azt meséli el a két főszereplő, hogy a nyáron kavartak egymással, de aztán szétváltak az útjaik. Akkor még ugyanis nem tudták, hogy egy gimibe fognak járni.

Pomádé (Grease, 1978)

A projektben most annyi fejlemény történt, hogy a stúdió megtalálta a rendezőt Brett Haley személyében – értesült a Deadline. A nem túl ismert direktor függetlenfilmeket forgatott eddig, többek között a Hangosan dobogó szíveket vagy a The Hero c. drámát. A hírek szerint azonban a stúdiónak rettentő fontos ez a projekt, és egészen nagy költségvetést szavaztak meg, vagyis bizonyára alaposan és körültekintően választottak.

Sajnos a színészekkel kapcsolatban nincs még semmi fejlemény, a Deadline azonban óvatosan találgatni kezdett. A rendező ugyanis korábban már dolgozott együtt Elle Fanninggel és Justice Smith-szel – utóbbi a Detektív Pikachuból lehet ismerős. Mivel azonban a rendező még vélhetően csak most áll munkába, ezért bizonyára nem kezdett bele a szereplőválogatásba. Sajnos még egy ideig nem tudjuk meg, ki lesz Olivia Newton-John és John Travolta fiatalkori mása.

15 klasszikus tinifilm, amit titokban minden lány szeret

(via Puliwood)


Article Tags: · · · · ·