A Marvel film sztárja szerint Isten jelenléte és szeretete tényleg létezik!

A Marvel filmek sztárja szerint Isten jelenléte és szeretete tényleg létezik!

366

A Marvel filmek sztárja szerint Isten jelenléte és szeretete tényleg létezik!

Istennel való kapcsolat fontosságáról beszélt Instagram videójában a Fekete Párduc című Marvel film egyik főszereplője, Letitia Wright. A videónak az “Ima az Istennel való kapcsolatért ” címet adta.

View this post on Instagram

A post shared by letitiawright (@letitiawright) on

“Nagyon rég óta nem posztoltam a közösségi média oldalaimra, ebben az évben az Istennel való kapcsolatomra koncentráltam.”

– mondta a színésznő, aki valóban el is tűnt a színészvilágból a legutóbbi szerepe óta, amellyel nagyot kaszált a Marvel. A hölgy egyébként videójában “Isten menő” feliratú sapkát viselt és beszéde közben dicséretet hallgatott. “A világ rendszerei nem stabilak, nagyon törékenyek. Az egyetlen dolog, ami össze tud tartani minket, az Isten. Az egyetlen, aki meg tud menteni minket az Jézus.” – mondta, majd hozzátette, hogy ő a bizonyíték arra, hogy csak akkor maradhatunk meg, ha Jézusra, mint kősziklára helyezzük az életünket.

“Elmondom nektek az igazságot. Senki sem hasonló Jézus Krisztushoz. Az ő jelenléte és szeretete tényleg létezik. Én nem vagyok tökéletes, folyamatosan változom. De azt tudom, hogy Jézus azt akarja, hogy a szellemünk és a lényünk szabad legyen. Engem szabaddá tett és minden nap újra megteszi ezt velem.”

– mondta el a bizonyságát a színésznő, aki a Fekete Párduc című szuperhősfilmben a főszereplő testvérét, egy hercegnőt alakít. Továbbá beszélt arról is, hogyan utasította ki a bűnt az életéből és lett újjá Jézus Krisztusban. “Amikor bűnt követsz el, az ellenséggel paktálsz le. Amikor Jézusnak adod az életedet, a Mennyei Királysággal szövetkezel. Ez ennyire egyszerű. Ma arra buzdítalak, hogy köss te is szövetséget a Mennyei Királysággal.” – tette hozzá. Kijelentette, hogy Isten tényleg teljes mértékben átváltoztat belülről kifelé.

“Ez nem egy külsőnkön kezdődő dolog, hanem Isten előbb szeretett minket. Nekünk nem kell először “jól viselkednünk” ahhoz, hogy Ő befogadjon. Csak gyere hozzá, ahogy vagy a hibáiddal, mindeneddel együtt.”

– mondta a színésznő, aki később a profiljának leírásába egy Jézust befogadó, megtérő imát posztolt, amelyet bárki elmondhat. A színésznő videóját eddig több, mint 400,000-en lájkolták. (cikkünk megjelenésekor) A Jurrassic World c. film főszereplője, Christ Pratt, aki saját maga is nyílt keresztény Hollywoodban kommentelt Latitia posztjához, amelyben dicsérte a videó posztot.

”Állísd azt a várost a hegyre. Ki az, aki ellentmondhat Istennek? Egyetlen fegyver sem lesz szerencsés ellene. Ezt nagyon csípem!”

– írta a világhírű színész.

Chris Pratt Istentiszteleten talált rá a feleségére

(via Hit Rádió)


Article Tags: · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download