FILMEZZUNK.HU

Kiderült, hogy mikor jön Amerikába jöttem 2!

968

Kiderült, hogy mikor jön Amerikába jöttem 2!

Bennfentes forrásai alapján a Variety azt írta, hogy az Amerikába jöttem régóta várt folytatása végül mégsem moziban, hanem az Amazon streamingszolgáltatásán, az Amazon Prime Videón debütálhat, várhatóan még idén.

Eddie Murphy és Wesley Snipes főszereplésével jöhet az Amerikába jöttem 2!

Az eddigi hazai mozis premierdátum 2020. december 17. volt, ám a Paramount Studios és az Amazon Studios között elvileg már elindult az ügylet, hogy az előbbi durván 125 millió dollárért passzolja le a portékát a másiknak, és így az a nagy vászon helyett az otthoni kijelzőkön debütáljon. Nem ez lenne a Paramount első dealje idén valamely streamingszolgáltatóval: a Szerelemben, bűnténybent, valamint A chicagói 7-ek tárgyalását a Netflixnek adta el, a Tom Clancy-féle Bűntudat ​nélkül készülő adaptációját pedig szintén az Amazonnak.

Ahogy az 1988-as első filmben, úgy most is Eddie Murphy a főszereplő, meg immár a producer is, és az sem meglepő, hogy neki is áldását kell adnia a két stúdió dealjére. Murphyn túl Arsenio Hall és James Earl Jones is visszatért a folytatáshoz, mialatt Wesley Snipes is csatlakozott a stábhoz. A Variety szerint a streampremier 2020. december 18-ra várható.

A 10 legjobb Eddie Murphy film, amit mindenképpen látnod kell

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · · · · · ·