FILMEZZUNK.HU
Új Evil Dead film a láthatáron!

Új Evil Dead film a láthatáron!

795

Új Evil Dead film a láthatáron!

Az Evil Dead, azaz a Gonosz halott 1981-ben látott napvilágot, melyben 5 főiskolás, Ash, a barátnője, Linda, valamint három osztálytársuk a hétvégére kibéreli az erdő mélyén eldugott faházat.  Néhány különös előjel után a ház pincéjében egy régi magnófelvételre bukkannak, amin egy régészprofesszor az okkult tudományokkal foglalkozó Necronomiconból olvas fel démonidéző szöveget. Még aznap este az egyik lányt megtámadja az erdő. Miután ily módon megszállta a gonosz, rátámad a többiekre. Nehezen tudják megfékezni, végül bezárják a pincébe. Ám akit megsebesített, abból is démon lesz. Félelmetes öldöklés kezdődik, a gonosszal való csatát csak egyikük élheti túl.

Új Evil Dead film a láthatáron!

A film nagy sikernek örvendett, így 1987-ben megjelent a film második része, majd 1992-ben a harmadik rész is kijött A sötétség serege címmel. Mindhárom filmet Sam Raimi írta és rendezte. Majd 2013-ban jött a Gonosz halott negyedik része, 2015-ben pedig a három évados Ash vs. Evil Dead sorozat. Jelenleg pedig készülőben a film rebootja. A már meglévő történet ezúttal teljesen új köntöst fog kapni. Példának okáért ebben a filmben már nem fog szerepelni a korábbi részekből ismert Bruce Campbell, és a helyére női főszereplő fog kerülni. A filmet Lee Cronin fogja rendezni, aki többek között a 2019-ben megjelent A gyermek című filmet írta és rendezte. Bruce most mint producer fog közreműködni.

A történet középpontjában egy hölgy fog állni, aki -az eddigi történetekkel szemben- egy vidéki környezet helyett a városba költözik, egy toronyépületbe. Az első részben megismert könyv, ami az élőhalottak feltámasztására szolgál, azóta több kézen is átment, és végül eljutott ebbe a bizonyos városba. A rendező elmondta:

“Biztos vagyok benne, hogy valami olyasmit fogok készíteni, ami egyszerre ismerős és mégis friss. Ez a film egy igazi hullámvasút lesz, ez olyan horror, ahol sosincs megállás, minden kegyetlenül megy előre, és nem magyarázunk túl sokat menet közben. Az biztos, hogy nagyon véresnek, szórakoztatónak és ijesztőnek kell lennie. És az is fontos, hogy valami újat mutassunk.”

A filmről bővebb információt egyelőre még nem árult el a rendező.

Szerző: MéziMcFly

13 cápás horrorfilm, amiket végigretteghetsz a hétvégén


Article Tags: ·