Jöhet egy új Halálos fegyver film, ráadásul az eredeti színészpárossal?
A Halálos fegyver (Lethal Weapon) 1987-ben bemutatott, nagysikerű amerikai akciófilm. A főszerepben Mel Gibson és Danny Glover látható. A filmet Richard Donner rendezte, ám a nagy sikerre való tekintettel még három folytatást is készített. 1989-ben jött ki a Halálos fegyver 2., 1992-ben a Halálos fegyver 3., és 1998-ban a Halálos fegyver 4. A film meghatározó alkotás lett a maga műfajában.
Most, 22 évvel később a rendező, Richard Donner elmondta, hogy az ötödik részt is megkaphatja a Halálos fegyver-sorozat. Ez a döntése páratlan, hiszen egyrészről Richad jelenleg 90 éves, így igen nagy fába vágta a fejszéjét, másrészt már 14 éve nem rendezett filmet, mivel legutóbbi rendezése a 2006-os 16 utca volt, Bruce Willis főszereplésével. Donner olyan filmeket rendezett hosszú pályafutása során, mint az Ómen (1976), a világhírű Superman (1978), Szellemes karácsony (1988), Bérgyilkosok (1995), vagy az Idővonal (2003). Donner továbbá azt is elmondta, hogy az ötödik sajnos biztos, hogy az utolsó rész lesz:
„Ez lesz az utolsó. Egyszerre megtiszteltetés és kötelesség, hogy én temethetem el. Izgalmas lesz, és ígérem, hogy ez lesz az utolsó.”
A Halálos fegyverben és folytatásaiban két zsaru, a forrófejű, fiatalabb Martin Riggs, és a nyugdíj felé közelítő, majd azt el is érő Roger Murtaugh nyomozó oldanak meg különböző bűnügyeket. Az még kérdéses, hogy visszatérnek-e a klasszikus sorozat főszereplői, Danny Glover (Murtaugh), ugyanis jövőre lesz 75 éves, Mel Gibson (Riggs) pedig néhány évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy már nem vállal több Halálos fegyver-filmet. Reméljük, hogy azóta változtatott a véleményén, és visszatér az eredeti halálos-páros, hiszen nem is lenne méltóbb befejezése a szériának, ha nem az eredeti szereplőkkel érne véget a sorozat. Ugyanakkor biztató hír, amit Dan Lin, a producer korábban elmondott, miszerint:
„A forgatásra a teljes stáb visszatért. Ez egyszerűen csodálatos. A filmet az eredeti szereplőkkel szeretnénk elkészíteni.”
Szerző: MéziMcFly
10 híres film, amely teljesen eltér az eredeti tervektől
Article Tags: Danny Glover · Halálos fegyver · Halálos fegyver 5 · Mel Gibson · Richard Donner