FILMEZZUNK.HU
Al Pacino legjobb filmjei, amiket mindenképpen látnod kell

Al Pacino legjobb filmjei, amiket mindenképpen látnod kell

7192

Al Pacino legjobb filmjei, amiket mindenképpen látnod kell

Az 1940-ben született színészt pályafutása során 8 Oscar-díjra és 17 Golden Globe szobrocskára jelölték. Ezek közül egy Oscart és öt Golden Globe-ot meg is nyert. Al Pacino nagyon színes színészi palettával rendelkezik, többek között játszott már maffiavezért, nyomozót, ügyvédet, orvost, de még meséhez is kölcsönözte a megkülönböztethetetlenül mély hangját. Az 1971-ben, a Pánik a Tű parkban című amerikai drámában debütáló bronxi színész mára már több, mint 50 produkcióban szerepelt. Mi most azt a nyolcat tárjuk olvasóink felé, melyekben a legemlékezetesebbet alakította.

8. Carlito útja (Carlito’s Way, 1993)

Legendás alak tér vissza a spanyol Harlembe. De az utca már nem a régi, és Carlito sem az. Az öt év börtön alatt sokat tanult, le akarja zárni a múltat és új életet kezdeni szerelmével. Legjobb barátja csak egy apró szívességet kér tőle…

Carlito útja (Carlito's Way, 1993)

7. Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Brasco, 1997)

Az FBI-ügynök a maffiába épül be ezen a néven, hosszú évek kemény munkájával. Lefty, a kisstílű maffiózó jobbkeze lesz, s természetesen, hogy hűségét bizonyítsa, a rablástól a gyilkosságig minden balhéban részt is vesz. Közben családi élete tönkremegy, s észre kell vennie, hogy személyisége is kezd megváltozni, azonosul alakításával.

Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Brasco, 1997)

Zseniális színészi alakításokkal és izgalmakkal teli gengszter film a Fedőneve: Donnie Brasco.

6. A sebhelyesarcú (Scarface, 1983)

Tony Montana (Al Pacino) Kubából érkezik az Egyesült Államokba, de eszében sincs tisztességes életet élni, sőt, kifejezetten az alvilágban szeretne karriert csinálni. Ezért elszegődik Miami legnagyobb drogbárójához, Frank Lopezhez. A gátlástalan és tanulékony Tony hamar és ügyesen lépked felfele a ranglétrán, kitartóan és hűen követi a maffiózót, de korántsem azért, mert felnézne rá vagy tisztelné, hanem azért, mert mindent magának akar, ami Lopezé: pénzt, drogokat, nőket és hatalmat.

5. Az ördög ügyvédje (Devil’s Advocate, 1997)

Kevin, az ifjú, tehetséges és ambiciózus ügyvéd visszautasíthatatlan ajánlatot kap egy tekintélyes New York-i cégtől. A titokzatos vállalkozás vezetője, John Milton hihetetlen luxussal kápráztatja el fiatal kollégáját. Kevin elvállalja a munkát, ám az új élet egy idő után kezd terhessé válni. Házassága válságba kerül, neki pedig rá kell döbbennie, hogy lassacskán már nem az igazságot szolgálja, hanem az ördögöt.

Az ördög ügyvédje (Devil's Advocate, 1997)

Eredetileg a film egy igazán látványos blockbusternek indult, és Pacino ötször visszautasította a szerepet. Szerencsére mégis rávették, hogy vállalja el.

4. Minden héten háború (Any Given Sunday, 1999)

Tony D’Amato (Al Pacino) a Miami Sharks focicsapat idősödő edzője korábban mindig győzelemre vezette a csapatot, de most háromszor egymás után veszítették el a bajnokságot, és a csapat népszerűsége is mélyponton van. A csapat fiatal társtulajdonosa,  Christina Pagniacci (Cameron Diaz) apjától örökölte a csapatot, és szeretné, ha az sikeressé válna. Cap Rooney (Dennis Quaid), a Sharks egyik leghíresebb játékosa, öregedésével azonban a Sharks együtt csúszik lefelé, így amikor sérülése miatt  Willie Beamen (Jamie Foxx), a fiatal hátvéd lép pályára, mindenkit ámulatba ejt. D’Amatonak egyszerre több emberrel kell megküzdeni az igazáért.

3. Szemtől szemben (Heat, 1995)

Kétszeres gyilkosság végződő fegyveres rablás tetteseit keresi Vincent Hanna, a Los Angeles-i zsaru. Nyomára is akad Neil McCauley bandájának, mely éppen egy újabb, még nagyobb zsákmányt ígérő bűntény tervén dolgozik. A baj csak az, hogy a két szembenálló férfi mestere a szakmájának. Profi rendőr küzd a profi rabló ellen. Bár tudják, hogy párharcukat csak egyikük élheti túl, mégis valamiféle barátság alakul ki köztük. De az összecsapás így is elkerülhetetlen…

szemtől szemben 1995

Ez az első film, amelyben Robert De Niro és Al közös jelenetben játszanak együtt. Bár mindketten szerepeltek az 1974-ben bemutatott A keresztapa 2.-ben, de közös jelenetük nem volt.

2. Egy asszony illata (Scent of a Woman, 1992)

Frank Slade hadnagy egy gránátrobbanás következtében megvakult, s ez keserű, szinte elviselhetetlenül cinikus emberré tette őt. Elhatározza, hogy New York-ba utazik, ahol életében utoljára áldozik az élet örömeinek, majd utána önkezével vet véget az életének. Az útra elkíséri őt Charlie Simms, egy előkelő internátus diákja.

1. Keresztapa (The Godfather, 1972)

Don Vito Corleone, az Olaszországból az USA-ba bevándorolt családi klán feje “üzletemberként” kapcsolatban áll az amerikai alvilág legkülönbözőbb köreivel. Erkölcsi fenntartásait csupán egy dologgal kapcsolatban őrizte meg: megtagadja, hogy kapcsolatait az egyre jövedelmezőbb kábítószerüzlet kiépítésére és fedezésére használja fel. Ezzel heves bandaháborút robbant ki, amelyben vérbosszú vérbosszút követ, és az egymással versengő családok kölcsönösen megtizedelik egymást. Halála előtt a nagy tekintélyű, öreg “keresztapának” még sikerül fegyverszünetet kötnie, de fia, Michael vezetésével tovább folyik a viszálykodás.

Keresztapa (The Godfather, 1972)

Neked melyik a kedvenc Al Pacino filmed? Netalántán kihagytuk? Kommentben várjuk a te favoritodat!

20 színész, akik szépséghibájuk ellenére úgy tökéletesek, ahogy vannak

Ha tetszett cikkünk és még nem LIKE-oltad Facebook oldalunkat, akkor ne várj tovább, TEDD MEG MOST!

(Címlapkép forrása; Történetek forrása)

//milos//


Article Tags: · · · · · · · ·