FILMEZZUNK.HU
Pierce Brosnanből DC-szuperhős lesz!

Pierce Brosnanből DC-szuperhős lesz!

576

Pierce Brosnanből DC-szuperhős lesz!

Pierce Brosnan is csatlakozott a DC-moziuniverzumhoz. A 2022-ben bemutatandó Black Adamben ő fogja alakítani Dr. Fate ill., Kent Nelsont, akit a DC Doctor Strange-ének is lehetne nevezni. A helyzet viszont az, hogy Dr. Fate (Dr. Sors) 1940 májusában jelent meg először a képregények lapjain,  Doctor Strange pedig ezzel szemben csak 1963-ban kezdett el varázsolni. Igazán remek hír, hogy Pierce kapta meg ezt a szerepet, mivel öt hónappal ezelőtti cikkünkben egyedül már csak az ő karakterére keresték a legmegfelelőbb színészt.

Pierce Brosnanből DC-szuperhős lesz!

Amit tudni lehet Doctor Fateról az az, hogy ő lesz az univerzumban az Igazság Társaságának egyik alapító tagja. Továbbá ő az egyik legőrültebb doki , különleges képességei közé tartozik a sérthetetlenség, a telepátia, a repülés és természetesen a szupererő. A sisak pedig igen fontos kellék, ugyanis a legenda szerint ez a hős erejének egyik forrása.

A Black Adam történetéről azóta sem érkezett még szinte semmilyen információ. A forgatókönyvet nagy titokban tartják. Sőt, egyes színészekről sem tudni egyelőre, hogy kiket alakítanak majd a filmben. Annyi biztos, hogy a film Jaume Collet-Serra (A zátony, Ismeretlen férfi, Az árva, Viasztestek) rendezésében készül. A szereplők között olyan nagy nevek vannak, Dwayne Johnson (Black Adam), a Sólyomembert megformáló Aldis Hodge, Atom kapitányt alakító Noah Centineo, valamint a Ciklonként röpködő Quintessa Swindell.

A forgatási munkálatok állítólag már most áprilisban megkezdődnek Atlantában, így remélhetőleg az év végére vagy 2022 első felére bemutatásra kerülhet a film. A 67 éves Pierce Brosnan szerencsére továbbra is igen aktív, és szívesen vállal teljesen eltérő szerepeket. A Black Adam kapcsán most belekóstol majd a képregényes alkotások világába, de a DC filmen kívül másik tíz produkcióban láthatjuk vagy hallhatjuk majd őt a következő néhány évben. Legutóbb az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története című zenés vígjátékban láthattuk őt.

Szerző: MéziMcFly

10 legjobb Pierce Brosnan film, amit mindenképpen látni kell


Article Tags: ·