FILMEZZUNK.HU
A mélyből a csúcsra - 23 érdekesség a Marvel királyáról, Robert Downey Jr.-ról

A mélyből a csúcsra – 23 érdekesség a Marvel királyáról, Robert Downey Jr.-ról

3660

Robert Downey Jr. érdekességek

Robert John Downey Jr. 1965. április 4-én született. Sajnos nem volt felhőtlen gyerekkora. Apja kábítószerfüggő volt és már gyerekként bevezette fiát ebbe a világba. 5 évesen szerepelt először filmben. 1978-ban szülei válása után apjával Kaliforniába költözött. Nehezen sikerült színészi pályára kerülnie, de miután beindult , számtalan filmben szerepelt. Eközben sajnos az alkolhol- és a drogfüggőség mélyét is megtapasztalhatta, és nem egyszer börtönbe is került, amikre két házassága is ráment. Végül sikerült leszoknia a káros szerekről. Robert Downey Jr. addigi karrierje során még soha nem szerepelt „kasszasiker” filmekben, de ez 2008 nyarán megváltozott, mikor magára öltötte a Vasember jelmezét és ezzel egy csapásra ismertté vált. Most nézzünk meg 23 érdekes tényt a Marvel királyáról.

Robert Downey Jr. legjobb filmjei, amiket mindenképpen látnod kell

1. 5 évesen kezdődött színészi karrierje, akkor szerepelt először édesapja abszurd komédia filmjében a Pound-ban (1970), ahol egy beteg kiskutyát alakított.

2. Rob apja hat évesen adott fiának marihuánát, amit mára már nagyon megbánt.  „Amikor az apám és én együtt drogoztunk olyan volt mintha így próbálta volna kifejezni szeretetét felém, aminek ezt az egyetlen módját ismerte.” – nyilatkozta a színész.

3. 8 évesen döntötte el egy  iskolai színdarab meghallgatásán, hogy az ott megélt pozitív reakciónak köszönhetően színész lesz.

Robert Downey Jr., Pound (1970)

5 évesen a Pound című filmben

4. Robert 10 éves korában klasszikus balettet tanult.

5. Már kiskora óta színész akart lenni, ami később sem változott meg, ezért 17 éves korában otthagyta a kaliforniai Santa Monica középiskolát, hogy belevághasson színészi karrierjébe. Azonban meg kellett tapasztalnia, hogy minden kezdet nehéz. New Yorkba költözött, és sokáig részmunkaidős munkahelyeken dolgozott, asztalokat készített egy SoHo étteremben, és cipőboltban is dolgozott.

6. 1984-ben a Firtborn című film forgatásán találkozott Sarah Jessica Parker színésznővel, akivel együtt is élt, de 1991-ben a kábítószer-függősége miatt szétváltak útjaik.

Sarah Jessica Parker

7. 1985-től 1986-ig ő volt a Saturday Night Live műsorvezetője.

8. Az igazi mélyrepülése 1996-ban kezdődött, amikor három éves próbaidőt kapott, mert részegen, bedrogozva vezetett, az autójában pedig veszélyes lőfegyver is volt, amire nem volt engedélye. Rosszabbá tette az ügyét, amikor szerek hatása alatt bement egy idegen család házába, alsóra vetkőzött, majd aludt egyet az ágyban, amiről kiderült, hogy egy 11 éves gyereké. Beutalták elvonóra, ahonnan megszökött. Végül a próbaidejét megsértve fél év letöltendőt kapott.  1997-ben 4 hónapra csukták le drogbirtoklásért, majd 1999-ben 1 évet kellett börtönben lennie. Sztárstátusza miatt rabtársai az elejétől fogva kipécézték, rendszeresen tudatták vele, hogy bármelyik napja az utolsó lehet bent. Többször saját vérében fagyva ébredt. Végül magánzárkába tették.

Oldalak: 1 2 3


Article Tags: · · · · ·